„…ha az ember valamihez fog, és nem sikerül, még nem kell kétségbeesni, a türelem, a bátorság és kitartás az emberi boldogulásnak hatalmas segítője, akinek nincs jövőbe vetett reménysége, azt sajnálni lehet.” (Ganz Ábrahám)
„Symphonia Ungarórum” – Szent Gellért püspök (980–1046) több mint ezer esztendővel ezelőtt mondta a kézi malmot hajtó asszony énekéről. Egy álló és forgó kő között kézi hajtással óránként 4-5 kilogramm gabonát lehetett feldolgozni.
A 11–12. században már több szélmalom és vízimalom működött Magyarországon. Ezeken már 150-200 kiló gabona őrlését végezték el egy óra alatt. A vízimalom meghajtó lapátkereke felülről (duzzasztással) kapta a vizet, amely működtette a szerkezetet. (Időnként ma is látható működés közben az örvényesi és turistvándi vízimalom.) A vízimalmok mellett – kisebb teljesítménnyel – hajómalmok is működtek. (Hartmann Schedel 1493-ból származó krónikájában is látható egy dunai hajómalom.) A tatárjárás utáni újjáépítésben fontos helye és szerepe volt a megrongálódott malmok helyreállításának. 1247-ben IV. Béla ezt a nádor feladatai közé sorolta.
Az ipari forradalmak technikai fejlesztései nem maradtak hatástalanok a malomiparra sem. A magyar reformkor iparfejlesztő politikájának eredményeként 1841-ben alapították a Pesti József Hengermalmot, amelynek évi teljesítménye 40-50 ezer mázsa volt. (Pest-Buda lisztszükséglete ebben az időben 15-20 ezer mázsa volt évente.) A korszerű üzem létrejöttében meghatározó szerepet játszott gróf Széchenyi István (1791–1860). Az ő felhívására jelentkezett az öntöde vezetőjének Ganz Ábrahám (1814–1867), aki hamarosan az általa alapított gyárban több korszerű vasipari terméket állított elő, köztük a malomipar teljesítményét és minőségi termelését elősegítő „hengerszék”-et. A rovátkolt acélhengerek a jó minőségű őrlést biztosították.
A 19. század második felétől meghatározó szerepet kapott a malomiparban a Haggenmacher család. 1844-ben Debrecenben, 1851-ben Nagyváradon, majd 1863-tól az Első Buda-Pesti Gőzmalmi Társaságnál dolgoztak. Haggenmacher Károly (1835–1921) talán a leghíresebb a családban, tizenöt malomipari szabadalmat jelentett be. Több találmánya – folyamatos korszerűsítéssel – a síkszitára vonatkozott, amely meghozta számára a világsikert.
A molnárok a liszt minőségének vizsgálatát „pekározással” végzik az egész világon. Kiről kapta a nevét az eljárás? A feltalálóról, Pekár Imréről (1838–1923), az egykori debreceni István-malom igazgatójáról, gépészmérnökről, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról.
A 19-20. század fordulóján Budapest a világ első malomvárosa, a legtöbb nagy teljesítményű malommal. Ebben az időben az USA után Magyarország volt a világ második lisztexportőre. Hasonló eredményekkel, technikai, technológiai fejlesztésekkel büszkélkedhettek a mezőgazdaságra épülő más iparágak (cukor- és konzervipar) is.
A tegnapi eredmények – reményeink szerint – nem múltidéző nosztalgiát jelentenek. Követhető? Megismételhető? Ha más is lett a világ, ha változtak is a fogyasztási szokások, az egykori eredmény akkor is példát adó és megismételhető!•
