„…egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül…”
„…hazánk nagy hasznára volna, ha minden folyója partjait biztos híd kapcsolná egybe.” (Gróf Széchenyi István írásaiból, 1821, 1836)
Hidak. Város- és országrészeket kötnek össze. Részei egy városképnek, emlékeztetnek egykori alkotóikra, megszületésük körülményeire. Ez érvényes Magyarország közúti hídjaira is. Az 1893. évi XIV. tc. rendelte el az Eskü téri (ma Március 15. tér) híd felépítését.
A híd tervezésére kiírt nemzetközi pályázatra 43 terv érkezett. Az első díjat Kübler György, az esslingeni gépgyár főmérnöke két stuttgarti építésszel nyerte el. (E terv egy egynyílású kábelhíd volt.) A híd kivitelezésére nem került sor, mert a kábeleket külföldön lehetett volna előállítani, s a megrendelők hazai anyagból, hazai munkával akarták az egész vasszerkezetet elkészíteni.
A megvalósuló terveket a Kereskedelemügyi Minisztérium Dunahídépítési Osztálya készítette Czekelius Aurél miniszteri biztos irányításával. A statikai számításokat Kherndl Antal műegyetemi professzor végezte, a híd esztétikai megjelenítése pedig Nagy Virgil, szintén műegyetemi professzor munkája.
A híd rendszere merevített lánchíd volt, amelynél a híd összsúlyát a láncok hordták.
A 290 méteres nyíláson kívül mindkét oldalon 42-42 méteres rakparti áthidalók voltak. A hídpálya szélessége 18 méter volt, ebből 11 méter jutott kocsiútra, melynek két szélén egy-egy villamosvágány volt, a gyalogjáró mindkét oldalon 3,5-3,5 méteres volt. A századforduló legkorszerűbb szerkezeteit használták a híd tervezésekor. Hazánkban először itt alkalmazták a martinacélt. (Pierre-Émile Martin francia mérnök 1864. évi szabadalma, amely alkalmas volt hideg anyagok, korábbi vasszerkezetek, újbóli olvasztására.)
A híd vasszerkezetét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára (MÁVAG), a láncokat a Diósgyőri Vasgyár készítette. 1898 tavaszán kezdődtek az építési munkák. A hidat 1903. október 10-én adták át a forgalomnak, s az időközben Genfben merénylet áldozatául esett Erzsébet királynéról nevezték el. 
A hídon 1914-ben indult meg a villamosforgalom. Az Erzsébet hidat 1903 és 1926 között a világ legnagyobb nyílású lánchídjaként tartották számon. A szakemberek „Európa legszebb hídja”-ként emlegették.
Az Erzsébet hidat 1945. január 18-án robbantotta fel a Pestet kiürítő német hadsereg. A pesti hídfő állva maradt, amely a későbbi években a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán járó villamos ideiglenes végállomás lett. A hidat 1961 és 1964 között, Sávoly Pál kábelhíd-tervei alapján építették újjá, és 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. A kábeleket a Magyar Kábelművek gyártotta. Az új híd 10 méterrel szélesebb a réginél. A járdákat a függesztőkábeleken kívül helyezték el. Az utolsó villamos 1972. december 31-én ment át a hídon. A híd jelenlegi díszkivilágítását 2009. november 17-én, a főváros napján adták át.
Gróf Széchenyi István álma egy felépülő hídról megvalósult egykoron, jóllehet ő azon a hídon sohasem mehetett át.
Ma hidak sora ível át a Duna felett a „hídember” üzenetével. Ha kigyúlnak a fények az esti Budapest hídjain, emlékezzünk az alkotókra és alkotásaikra.•
