Amikor Zsigmondy Vilmos magyar bányamérnök fölvetette, hogy meleg vizű hőforrást keresve fúrna mélyre a Városligetben, már ismert és sikeres ember volt, kanyargós életúttal.
Az 1821-ben született Zsigmondy Selmecbányán bányászati és erdészeti tanulmányokat folytatott, majd több vármegye bányáiban is dolgozott, amíg a szabadságharc megtorlása derékba nem törte karrierjét. Mivel a resicai ipari központban ágyúkat öntött és fegyvereket gyártott, a császári haditörvényszék hat év várfogságra ítélte. 1850-ben – barátai közbenjárására – kegyelemmel szabadult. A következő évtizedben a bányaiparban dolgozott, és saját vállalkozást is indított, majd negyvenévesen a föld alatti források és vizek felé fordult az érdeklődése. Először 1865-ben fúrt artézi kutat Harkánynál, nagyobb ismertséget pedig 1867-ben, a margitszigeti kutak kifúrásával szerzett. Ekkorra már megjelent Bányatan című szakkönyve, a következő évben az MTA tagja lett.
1866 végén tartott előadást városligeti tervéről, de a Magyar Földtani Társulatot nem sikerült maradéktalanul meggyőznie arról, hogy a budai hegyek alatti hévíz Pestre is áthúzódik a mélyben. Zsigmondy viszont tanulmányaira alapozva váltig állította, hogy a Városligetben a budai forrásoknál is melegebbet lehetne találni. A főváros, illetve Rottenbiller Lipót főpolgármester végül felkarolták a tervet, mert Budapestnek égető szüksége volt tiszta vízre (a kolera sem volt ritka betegség akkortájt). Így 1868. november 15-én a város költségére megkezdődhetett a fúrás, mégpedig a mai Hősök terén, a Millenniumi emlékmű helyén.
Zsigmondynak nem volt különleges technikai felszerelése vagy találmánya: a száraz fúrási munkálatokban fő fegyvere a kitartása volt. Szakembereivel együtt egyszerű, korábban is bevált eszközöket használtak: gőzgépet, kettős vésőt, ütvefúrót, csöveket (a főcsövet vörösfenyővel bélelték, hogy a kénes termálvíz ne károsítsa a vasat). A következő években lassan haladtak, és rengeteg problémába ütköztek. Számos fúróhegy és alkatrész eltört a kemény kőzetrétegekben, kötelek szakadtak el, a csövek nem voltak elég erősek, ezért be-behorpadtak vagy a furatba szorultak, ráadásul a fúrt lyuk oldala olykor beomlott, 1875-ben aztán még villám is csapott a fúrótoronyba. A gondok számosságát jelzi, hogy 1872 novemberétől már kovács- és lakatosműhely is működött a helyszínen, hogy minél előbb meg tudják javítani a sérült eszközöket. Csak 1877 júniusában találkoztak először a várva várt felszálló vízzel, és a következő év elején – közel tízévi megfeszített munka után – fejezték be a fúrást. 
A városligeti kút 970 méteres mélységével ekkor Európa legmélyebb artézi kútjának számított, és igazolta Zsigmondy elméletét: naponta majdnem 12 ezer hektoliter 73,8 Celsius-fokos víz tört fel belőle.
A forrás vizét a Városligeti-tó Nádor-szigetéhez vezették, ahol 1881-ben megnyílt az Artézi fürdő kő- és márványkádakkal. Ez néhány év múlva már szűknek bizonyult, ezért a város új fürdőt álmodott a Városligetbe. 
Ennek terveit – Czigler Győző munkáját – 1896-ban be is mutatták, és a Széchenyi gyógyfürdő 1913-ban nyílt meg a korábbi helyén. Bár a medencék vízellátását főleg a Pávai-Vajna Ferenc irányításával 1937-ben kialakított második kút biztosítja, ma is részben a Zsigmondy által fúrt kút táplálja a fürdőt.•
