Aki hangszeren tanul játszani, és még inkább az, akinek szerencsétlenségére egy zongorázni tanuló lakik a szomszédságában, pontosan tudja, milyen kellemetlen lehet, ha folyamatosan hallgatnia kell a nem feltétlenül csodaszép muzsikát. Erre a problémára már több mint száz évvel ezelőtt is keresték a megoldásokat, vagyis próbáltak hangtompító szerkezeteket fejleszteni a különböző hangszerekre.

A legfőbb problémát az jelentette, hogy nehézkes volt a hangtompító hatás szabályozása. Viszonylag egyszerű ugyanis például halk és hangos zongorát építeni. De olyat, amelynek változtatható a hangereje, és ha akarjuk halkan szól, ám ha azt akarjuk, akkor a hangtér minden képességét kihasználva teljes hangerővel szól, már sokkal nehezebb.

Ezt az igényt ismerte fel a bécsi Melasfeldi Unschuld Mária „kamara-művésznő”, aki zongorák és pianínók számára talált fel hangtompító berendezést, és erről szabadalmi igényt nyújtott be 1903-ban a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalhoz. A találmány nagy előnye – a feltaláló szerint – az volt, hogy a kiegészítést csak egyszer kellett behelyezni a zongorába, és attól kezdve kívülről szabályozhatóan vagy tompította a hangerőt, vagy nem.

A zongorában a húrokat a billentyűk lenyomásakor megütő kalapácsok keltik a hangot. A hang annál erősebb lesz, minél nagyobb amplitúdóval kezd rezegni a húr. Vagyis a hangerő tompításához a rezgés amplitúdóját (azaz a húr hosszirányával merőleges kitérését) kell csökkenteni. E találmány ezt egy posztócsíkkal oldja meg. A csíkot keresztben kellett elvezetni a húrok alatt, illetve a húrok közötti, az egész zongora struktúráját merevítő hosszbordák felett. A posztócsík pontosan ott támasztotta alulról a húrokat, ahol felülről megütötte őket a kalapács.

A posztócsík két végét kivezették a zongora két oldalán, és rá a kívánt hangtompító hatás függvényében különböző súlyokat függesztettek. Ha nagy súllyal húzták lefelé a posztócsíkot, akkor az megfeszült, és a húrokat alulról nyomva gátolta a rezgésüket, tehát halkabb lett a hang. Ha a felhasználó nem akarta halkítani a zongorát, akkor egyszerűen eloldotta a súlyokat, így a posztócsík meglazult, sőt kis igazítással el is távolodott teljesen a húroktól, így többé nem fejtett ki semmilyen hatást a zongora hangjára. A feltaláló szerint ez az eszköz bármilyen típusú zongoránál alkalmazható volt, és akár álló húrokkal felszerelt pianínóknál is.

A találmány minden bizonnyal jótékony hatást gyakorolt a szomszédok mentális egészségére és az egymás közelében lakók békés egymás mellett élésére.•