A magyarországi kávéházi kultúra a múlt század elején élte virágkorát. Kosztolányi Dezső A Hét című hetilapban „kávévárosnak” nevezte Budapestet. Mint írja, egy amerikai férfival találkozott, akinek elsőként a kávézás jutott eszébe a magyar fővárosról. „Miért is nem merjük hangsúlyozni a kávéházi voltunkat, a kávéházi kultúrát, a szegénységünk, az otthontalanságunk, a cifra nyomorúságunk jelképét, mikor csakugyan ez a legjellemzőbb sajátságunk? Bizony isten, nincs okunk pironkodni” – fogalmaz Kosztolányi Budapest, a kávéváros című, A Hét 1914. március 15-i számában megjelent írásában.
Budapesten egymást érték a mára legendás emlékű kávéházak: a Pilvax, az Abbázia, a Japán, a Centrál, a New York, a Hadik, ahol hajnalig alkothattak, cseveghettek, kártyázhattak vagy egyszerűen időt tölthettek azok, akiknek volt pénzük fogyasztani – vagy elég híres írók, művészek, társasági figurák voltak ahhoz, hogy intellektuális jelenlétük emelje a hely fényét, és így kuncsaftcsalogatóként megtűrjék őket a tőlük származó bevétel csekélysége ellenére is.
A kávékultúrához természetesen a kávé elkészítésének eszközeire is szükség volt, ezért aztán nagy kereslet mutatkozott a kávé tárolásához, előkészítéséhez, lefőzéséhez és felszolgálásához nélkülözhetetlen kellékek iránt, a kereslet pedig ösztönözte az innovációt. Ennek példája az az új típusú kávépörkölő gép, amelyet Fischer Henrik budapesti „kávéutazó” (kávéban utazó kereskedő) szabadalmaztatott 1905-ben a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnál. Mint ahogy Fischer a szabadalmi leírásban fogalmaz: „a tökéletes kávépörkölőgépnek fölszerelése tudvalevőleg lehetővé kell, hogy tegye a jó, zamatos kávé előállítását” – és e követelménynek tökéletesen megfelel a találmánya.
A pörkölőgépnek gyorsan és egyenletesen kellett megpörkölnie a kávészemeket, emellett a könnyű tisztántarthatóság és a tűzbiztonság is alapkövetelmény volt. A kávészemeket a gép tojásdad alakú fémdobjába kellett szórni a rajta lévő ajtón keresztül, majd az alatta égő tűz fölötti állványán egy fogantyú segítségével lehetett forgatni. A forgatás nemcsak az egyenletes pörköléshez volt elengedhetetlen, de az egymáshoz súrlódó kávészemek „meghámozták egymást”, vagyis ledörzsölődött a héjuk.
Amikor a kávé pattogni kezdett, az a túlmelegedést jelezte. Ilyenkor lejjebb kellett venni a gázégő lángját, és ki kellett nyitni a dob szellőzőnyílásait. Az egész pörkölés mindössze néhány percig tartott, utána ki kellett szellőztetni a dobot, hogy a keletkezett füst távozhasson. A feltaláló szerint a találmánya mérete szabadon változtatható, így akár kávéházi, otthoni vagy kereskedelmi igényeket is ki tudott elégíteni. A legkisebb változat asztali használatra volt alkalmas, és mindössze öt deka nyers kávét lehetett vele pörkölni, közvetlenül a főzés előtt. A gépet nemcsak kávé, de maláta pörkölésére is lehetett használni.•
