A matematika mindig is az egyik legnehezebben tanítható tantárgy volt az általános iskolákban. A számok fogalmának, illetve a velük végzett műveletek megértéséhez olyan absztrakt gondolkodásra van szükség még a legelemibb szinten is, amit nem minden kisgyermek – de akár felnőtt se – képes könnyen elsajátítani. Ezt a problémát már évszázadokkal ezelőtt felismerték, ezért megannyi számolást segítő, illetve az alapműveletek tanítását támogató eszközt fejlesztettek ki.
A legsikeresebb ilyen eszköz egyértelműen az abakusz, illetve annak kínai és japán változatai, a szorobán. Ezeken gyöngyöket kell eltolni egy rúdon a kívánt számjegyeknek megfelelően. Az európai abakuszon egy helyi értéknek tíz gyöngy felel meg, míg a szorobánon ezt tovább egyszerűsítették, és egy ötöt érő, illetve öt darab egyet érő gyönggyel lehet beállítani a számjegyeket. A szorobán legalább fél évezrede a kelet-ázsiai számítások megkerülhetetlen eszköze a mindennapokban, és az utóbbi évtizedekben a magyar matematikatanításban is alkalmazzák. Egy gyakorlott felhasználó a zsebszámológépek használatával összevethető sebességgel tud a szorobánon számolni.
Igen sok más számoló- és matematikai szemléltetőeszközt fejlesztettek ki a világon, amelyek amellett, hogy gyakorlati segítséget nyújtanak a kalkulációhoz, az elvont matematikai műveleteket igyekeznek látható és fizikai formában is megjeleníteni a diákok számára. Juhász József szemlaki (Semlac, falu Romániában) tanító testközelből tapasztalhatta meg a matematikatanítás nehézségeit. Szabadalmi leírásában összefoglalta, hogy milyen problémákat okoz az osztályteremben, ha az alapműveletek tanítása közben csak egy nagy szemléltető „számológép” áll a tanító rendelkezésére a táblánál, és a diákoknak nincs a kezük ügyében olyan eszköz, amelyen maguk tapasztalhatják meg az osztás-szorzás működését:
„Ez az eszköz, minthogy nem elég közvetlen, czélját csak hézagosan teljesíti, azonkívül nem kicsinylendő hátránya (…) az sem, hogy míg a tanító a számológépen magyarázva, osztályának hátat fordít, a fegyelem meglazul, s a gyermekek – eltekintve csínyeiktől – figyelmüket elfordítják a magyarázatról.”
Ezt a problémát igyekezett kiküszöbölni a tanító az általa feltalált „kézi számológéppel”, amelynek szabadalmát 1905-ben nyújtotta be a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnak. Az eszköz elkészítését kartonpapírból vagy hasonló, tartós és olcsó anyagból képzelte el. Rajta sínek közé erősített tolókák voltak, amelyek elhúzva eltakartak vagy éppen felfedtek bizonyos jelzéseket és feliratokat az eszköz belsejében. A tolókákra ablakokat vágtak, hogy az csak az épp kívánt számot fedje fel. 
A számológépet a 0–999 közötti számkörre tervezte, ezért az egyik oldalon három tolókát alkalmazott, amelyek az egyes, a tízes, illetve a százas helyi értéken szereplő számjegy beállítására voltak hivatottak. Az „arabs” számok mellett minden esetben feltüntette római megfelelőiket is. Az eszköz hátoldalán már tíz tolókát lehetett mozgatni, a hozzájuk tartozó számértékeket pedig, a dominóhoz hasonlóan, teli vagy üres körökkel érzékeltette. Így a diákok a teli körök összeszámlálásával tudhatták meg a kérdezett összeadások vagy kivonások eredményét.•
Itt olvasható a teljes szabadalmi leírás.
