A 19. századi Pesten és Budán, a reformkorban, majd a kiegyezés után beindult városiasodás és ipari fellendülés idején egyre nagyobb gondot okozott a szemétszállítás, illetve az utcák tisztán tartása. Csakhogy egészen a század végéig nem létezett a főváros által irányított és finanszírozott egységes közterület-fenntartó vállalat. Így e feladatkör gyakran cserélt gazdát, helyesebben senki sem érezte igazán a magáénak, ezért a hatékonyság sem volt kielégítő, illetve jórészt a lakók felelőssége volt az általuk „termelt” hulladék elhordása és a gondoskodás az utcájuk tisztaságáról.
„A két város utcáit szervezetten a 19. század húszas éveiben kezdték tisztítani” – olvasható a Pest-Buda folyóirat online kiadásában. Kezdetben a kerületi rendőrkapitányságok dolga volt az utcaseprés, amit kirendelt rabokkal végeztettek el. Ez a rendszer működött fél évszázadon keresztül, majd 1879-ben a kerületekhez került a közterületek tisztán tartásának feladata, míg végül 1895-ben létrejött a Köztisztasági Hivatal, a mai Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. elődje.
Az utcaseprők egyszerre végezték az utak tisztítását és az utakon hagyott, illetve oda kidobált szemét elszállítását. A tisztítás kezdetben teljes mértékben emberi erővel zajlott, az utcaseprők taligákon tolták az eszközeiket, illetve az általuk összegyűjtött hulladékot. Minthogy azonban a 19. század végére a város (ekkor már egyesült Pest és Buda) már valóban világváros volt – méreteit, közlekedését, lakóinak számát, illetve a mindennapi élet és az ipari tevékenység termelte hulladék mennyiségét tekintve is –, egyre nagyobb igény mutatkozott a kézi utcaseprés hatékonyságát és kapacitását növelő eszközökre.
Ahol pedig igény van az új fejlesztésekre, ott beindul az innováció, nemritkán egészen meglepő helyről. Ezt bizonyítja Grünwald Ferenc budapesti zenész(!) szabadalma, amely egy új típusú utcaseprő gépről szólt, és 1897-ben – tehát a Köztisztasági Hivatal létrejötte után két esztendővel – nyújtotta be a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnak. A gépet a feltaláló elképzelése szerint egy kocsiállványra lehetett szerelni, és forgó lapátok, illetve görgők segítségével gyűjtötte a szemetet és a szennyeződést az utcák felületéről, majd azt a hozzá kapcsolt szemétgyűjtő kocsiba továbbította.
A gép elején rézsútosan elhelyezett seprőkerekek forogtak, amelyek így a gép középtengelye felé továbbították a szemetet. Középen tehát szemétsáv jött létre, amelyből a gép továbbhaladásakor a seprőkerekek után következő kotrólapátok „szemétbuczkát” képeztek. A fejlesztő úgy alakította ki a gépezet különböző kerekeit forgató tengelyek kapcsolódását, hogy a buckaképző kotrólapátok rendszeres időközönként felemelkedjenek, így maguk mögött hagyják a kész kupacot. Ezután a kotrók újra lesüllyedtek, és új halmot készítettek a szemétsávból. Az utcaseprő gép hátsó részében egy újabb lapát felszedte a szemétbuckát, és a gyűjtőkocsiba emelte át.
Arról nincs információ, hogy ez az utcaseprő gép megvalósult-e. A következő években azonban elterjedtek az egyre jobban gépesített eszközök, köztük például a lóvontatású, sőt elektromos meghajtású seprőgépek, valamint a gőzzel hajtott locsolókocsik.•
