A tudománytörténetben előfordul, hogy valaki nem önálló találmánnyal alkot maradandót, hanem egy létező vívmányt fejleszt tovább jelentős módon. Így történt ez Rybár István esetében az Eötvös-ingával.
Már maga az Eötvös-inga is egy továbbfejlesztett eszköz volt: alapja a torziós inga, amelyet a híres francia fizikus, az elektromos töltés mértékegységének nevet adó Charles Coulomb írt le 1784-ben. Coulomb ingájának lelke egy igen vékony, rugalmas és elcsavarodásra képes (torziós) szál volt, amelynek végén egy középen felfüggesztett, vízszintes rúd lógott. A 18. század végén Henry Cavendish ennek segítségével mérte meg a gravitációs állandót, egyenlő súlyokat helyezve a rúd két végére – Eötvös Loránd ebből kiindulva alkotta meg a nevét viselő műszert. Az Eötvös-inga lényegi módosítása az aszimmetriája volt: az egyik súly mélyebbre került a másiknál, ezért az inga mozgásából a gravitációs erőtér horizontális irányú változásaira is lehetett következtetni. Ez a vízszintes irányú komponens pedig észrevehetően változott, ha a kőzeteknél kisebb sűrűségű kőolajnál vagy nagyobb sűrűségű ércnél történt a mérés – ennek köszönhetően az Eötvös-inga az olajipar és a bányászat egyik alapvető műszere volt a 20. század közepéig.
A Budapesten, neves tanár fiaként 1886-ban született Rybár István Eötvös tanítványa volt az ELTE elődjében; a gravitációs mérésekben is részt vett, majd tanársegéd és adjunktus lett. Tizenegy évig dolgozott együtt Eötvössel, alaposan megismerve a fizikus találmányát és kutatásait. Ezzel magyarázható, hogy fénytani tanulmányai felől mindinkább a geofizika felé fordult, és a Gyakorlati Fizikai Tanszéken tökéletesíteni kezdte mestere találmányát. A platina-irídium szálat egy alkalmasabb volfrámötvözetre cserélte, és 1929 és 1952 között több szabadalmon átívelően múlta felül az eredeti ingát. Egyrészt sikerült csökkentenie az Eötvös-inga méretét, másrészt érzékenyebbé tette, és a műszer finomműködését jobban megóvta a zavaró külső hatásoktól, például légáramoktól és a hőmérséklet-változástól. Emellett az emberi leolvasást automatizálta és pontosabbá is tette egy fotografikus eljárással, ráadásul a csillapítási időt is jócskán lecsökkentette. Törekvéseinek első, üzletileg is jelentős sikereket elérő terméke a 40 perces csillapítással rendelkező Auterbal (Automatic Eötvös-Rybár Balance) inga volt – a zalai olajmezőket ennek segítségével fedezték fel, és külföldön is népszerű volt.
Bár kutatóintézetek és nagyvállalatok is többször hívták külföldre, Rybár István Magyarországon maradt. 1949-ben a Kísérleti Fizika Tanszékről vonult nyugdíjba tanárként, ám a munkát még nem fejezte be. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon az Auterbal E54 változata aranyérmet kapott, de még egy E60 típus is készült, 20 perces csillapítási idővel. Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos munkatársként alkalmazta, és Rybár 1962-ben, 76 évesen innen vonult végleg nyugdíjba. 1971-ben bekövetkezett haláláig tartotta a kapcsolatot korábbi munkatársaival és a magyar geofizikus közösséggel.•
