Minden egyéni versenysportban elért eredményeik alapján rangsorolják a versenyzőket. Ez az olyan sportágaknál, mint például az atlétika, ahol objektíven mérhető a teljesítmény, egyértelmű, ám egy szellemi sport esetén annál bajosabb.
A sakkjátékosok mindig is számontartották, hogy ki közülük a legjobb, és az ő legyőzésük számított igazán nagy dicsőségnek. Ez az elv azonban nem jelent meg a múlt század első felében használt, a versenyzők játékerejét jellemezni hivatott pontszámítási rendszerekben. Nagy volt hát az igény egy olyan új értékelésre, amely kizárja a szubjektivitást, és az sem befolyásolja, hogy egy versenyző hány tornán indul. Olyan pontszámításra volt szükség, amely csak azt vette figyelembe, hogy a versenyző kiktől kapott ki, és kiket vert meg (illetve kik ellen ért el döntetlent).
A megoldást az 1903-ban, a Pápától 15 kilométerre fekvő Egyházaskeszőn született Élő Árpád alkotta meg. A sakkozók erejét mind a mai napig az ő rendszere szerint számítják, és az értékét Élő-pontszámnak nevezik. Élő tízévesen tanult meg sakkozni, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. Noha élete értelme egyértelműen a sakk volt, akkoriban szinte senki sem tudott a profi sakkból megélni. Élő fizikus diplomát szerzett, és elméleti fizikát oktatott a milwaukee-i Marqutte Egyetemen. Vagyis – egy sakkozótól egyáltalán nem meglepő módon – remek volt matematikából, és ezt a képességét kamatoztatta akkor is, amikor a múlt század közepén felkérték, hogy dolgozzon ki egy objektívebb, statisztikus megközelítésű sakkrangsorolási rendszert.
Élő sakkozóként Wisconsin államban ért el jelentős sikereket: kilencszer volt állami bajnok. A harmincas években vezette az Amerikai Sakkszövetséget, és ekkor is nyilvánvalóvá vált kiváló szervezőkészsége. Az általa megalkotott pontozási rendszert 1960-ban vezette be az Amerikai Sakkszövetség, majd tíz évvel később a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is átvette. Kezdetben, amikor még csak nagyjából 2000 versenyző pontszámát kellett kalkulálni és évente frissíteni, ezt maga Élő végezte el (vagyis a számítás képlete nem volt kezelhetetlenül bonyolult).
Az Élő-pontok aszerint változnak, hogy a versenyző nálánál erősebb vagy gyengébb versenyzőt győz le vagy kap ki tőle. A két játékos közötti erőkülönbségtől függ a játszma után megnyerhető vagy elveszíthető Élő-pontok száma. Vagyis, ha a versenyző egy nála sokkal jobb helyen rangsorolt sakkozót győz le, azzal sok pontot szerez, a vesztes meg sok pontot veszít. Ellenkező esetben csekély a pontváltozás. Élő úgy alkotta meg a pontrendszert, hogy az csak lassan változik, nincsenek benne nagy ingadozások, így stabilan és megbízhatóan mutatja a sakkozó játékerejét. Polgár Judit – a nők közül magasan kiemelkedve – 2735 Élő-pontig jutott pályája csúcsán, és ezzel megközelítette a világcsúcstartó, 2882 pontos Magnus Carlsent.•
