„Jó a’ Gazdagság, de job a’ Mesterség: mert ha a gazdagság elvész is, megmarad a’ Mesterség.” (Céhlevél részlete a 17. századból, korabeli helyesírással)
Sok családi asztalt tonettszékeken ülnek körül, s a könyvek nem egy helyen lingel könyvszekrényekben sorakoznak. Van, aki személyesen, van, aki eddig csak fotókról látta, de így is ámulatba ejti az Országház termeinek faburkolata. E csodálat nem múlik a napjainkban csak fényképeken látott budai Vár Szent István termének látványától sem. És az alkotók? A fa művészei voltak. Nagy utat bejárva, sokszor nem azonnal megnyílt szakmai kapuk előtt újra meg újra kopogtatva, az alkotó munkába vetett hit, a tehetség utat tört, s maradandót alkotott.
A 18. század végén már egy Vidier nevű londoni bútorművesnek sikerült a fát gőzöléssel és sóoldatban áztatva alakíthatóvá tenni és meghajlítani. 1834-ben a német Michael Thonet ezzel a módszerrel bútort állított elő. (Így készült a róla elnevezett tonettszék.) Lingel Károly (1837–1911) bútorgyárában készültek a mester nevét máig viselő könyvszekrények és más bútorok.
Thék Endre (1842–1919) a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. Útja Orosházáról indult, majd Békéscsabára vezetett, ahol egyes családi emlékek szerint inaséveiben társa volt Munkácsy Mihály. Korabeli jó szokás szerint céhlegényként járt Pesten, Bécsben és Párizsban is. 
Párizsban nem csupán a francia bútorokkal ismerkedett meg, de találkozott több 1848-as emigránssal, köztük Klapka Györggyel, Irinyi Dániellel, sőt Kossuth Lajossal is. Talán az ő biztatására tért haza, hogy az 1867-es kiegyezés után felgyorsuló gyáripar s azon belül a bútoripar meghatározó szereplője legyen. 1872-ben saját műhelyt alapított.
A 19. század végén üzemében már közel 400 fő dolgozott. Munkáikkal elismerést szereztek az Országos Ipari Kiállításokon, és egyre több rangos megrendeléshez jutottak. Ezek sorában kiemelkedő az Országház miniszterelnöki szobájának falburkolata, a Hauszmann Alajos által átépített budai Vár Szent István termének neoromán stílusban elkészített csodálatos famunkái. A Várba készített bútorokat az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, jelentős nemzetközi sikerrel. Talán a sors különös fordulata, vagy a magyar történelem viharai miatt történt, hogy az egykori mester tanítványai állították helyre 1945 után a háborúban súlyosan megsérült Országház termeit.
Gyárában az építészek vagy művészek által megtervezett berendezések készültek. A nevét viselő gyárban a kései utódok még 1945 után is iparművész tervezőt és faszobrászt alkalmaztak.
Thék Endre gyára a 19. század végén Magyarország legnagyobb és legjobban gépesített bútorgyára volt. Ő volt itthon az első asztalos, aki üzemében gőzgépet használt. Egy időben a bútorok mellett zongorákat is készítettek.
Életének fénycsóvás időszakában sem feledkezett meg indulásáról, szülővárosában, Orosházán tanoncotthont alapított.
1918/19 életének nehéz korszaka. A már betegeskedő Thék Endre elhagyta gyárát, s 1919. június 8-án hunyt el Balatonfüreden. Sírja Budapesten, az Új köztemetőben található, nevét ma utca őrzi Budapesten.
Ipartörténeti kutatásaim során egy idős művezető így emlékezett rá: „Tudta a szakma minden titkát. Asztalos maradt gazdag iparosként is. Számára a minőségi munka alapkövetelmény volt. Ma is látom ránk figyelő tekintetét.”
Elindulni, világot látni, majd hazatérni, s dolgozni egy szakma becsületéért. Kell ennél több? Igen! E példa ne csak múltidéző legyen, de követendő is.•
