A 19. század második felének iparosodása következtében megnőtt a munkaerő iránti kereslet. Egyre többen költöztek fel vidékről a városokba, hogy ott munkát vállaljanak az egymás után nyíló gyárakban. A városokban újonnan megjelent munkásokat azonban el kellett helyezni valahol. Bár a többségük valamivel többet keresett a városi üzemekben, mint vidéken (jellemzően mezőgazdasági napszámosként), a fizetésük továbbra is nyomorúságos volt, emiatt nagy lakás bérlése, pláne vásárlása, szóba sem jöhetett.
Az ingatlanpiac reagált az új igényekre: sorra épültek a munkásszállók és a néhány négyzetméteres, szoba-konyhás lakásokból álló bérházak. Ezek a lakások inkább alvófülkék voltak, mintsem otthonok, hiszen egy ágynál több nemigen fért el egy szobában, ha mégis, akkor több munkás vagy egy nagycsalád bérelt egy lakást. A lakók azzal a problémával szembesültek, hogy ha egy normál méretű ágyat helyeznek el a helyiségben, más bútoroknak nem jut hely.
Számos fejlesztő felismerte ezt a problémát, illetve az abban rejlő lehetőséget, hogy ágyra valójában csak éjszaka van szükség, míg nappal valahogy el kellene tüntetni a fekvőfelületet. Így született meg az összecsukható kanapé, amelyet először Leonard Bailey szabadalmaztatott 1899-ben az Egyesült Államokban. Bailey-nek – feketeként – fiatalkorában még a rabszolgaság elől kellett menekülnie, később feltalálóként, majd befektetőként szép vagyonra tett szert. Egyik első találmánya volt az összecsukható ágy, amelyet az amerikai hadsereg is megvásárolt a katonák tábori elhelyezéséhez.
Bailey összecsukható ágyán egyetlen folytonos matrac volt, ami nemigen volt praktikus. Ezt a problémát ismerte fel Somogyi Gyula kecskeméti kárpitos, aki az amerikai feltaláló után mindössze három évvel, 1902-ben nyújtotta be „Újítás székké alakítható ágyakon” című szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnak. A kárpitos úgy vélekedett, hogy sokkal egyszerűbben lehetne gyártani az összecsukható ágyat, és a matrac sem sérülne, illetve menne tönkre olyan gyorsan, ha a fekvőfelület nem egy, hanem három részből állna.
A szabadalmában jószerével a manapság megszokott szerkezet alapkoncepcióját vázolta fel: az ágy fekvőfelületének felső harmadából lett Somogyi Gyula kanapéján (vagy fotelágyán) a szék háttámlája, a középső harmadából az ülőfelület, a lábrész pedig az ülőfelület alá fordult. Ennek érdekében – és a fejlesztő ezt tartotta a szabadalmi leírás tanúsága szerint a találmány legfontosabb újításának – a három részből kialakított matrac nem volt fixen a fémvázhoz erősítve. Somogyi szerint így nemcsak rengeteg kárpitosmunkát lehetett megtakarítani, de a matrac is védettebb volt a folyamatos hajlítgatás hatásaitól, és nem kellett külön háttámlarészt kialakítani az összecsukott kanapénak.•
