„Wigner egyike volt azoknak a Budapesten született és ott nevelkedett tudósoknak, akik a jövőbe tekintettek.” (New York Times, 1995)
„Magyarországról indultam el… még ma is megvan a tankönyv, amit Rátz László tanár úr állított össze. Este, ha fáradt vagyok, igyekszem megoldani a feladatokat.” Ki volt, aki emberöltőnyi idő után így emlékezik egykori tanárára, Rátz Lászlóra. Ő Wigner Jenő, aki 1902. november 17-én született Budapesten, s gazdag, világraszóló tudományos eredményeket hozó élete 1995. január 1-jén fejeződött be az amerikai Princetonban.
1963-ban kapta meg a legnagyobb tudományos elismerést, a Nobel-díjat: „az atommag és az elemi részecskék elméletéhez adott hozzájárulásáért, elsősorban az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért”.
A híres Fasori Evangélikus Gimnázium diákjaként 1919. február 8-án az iskola Arany János Önképző Körében előadást tartott a relativitáselméletről.
Merre tovább? „Édesapám megkérdezett: Fiam, ha felnősz, mi akarsz lenni? Rövid hallgatás után azt válaszoltam: Apám, ha őszinte akarok lenni hozzád, azt kell mondanom, fizikus. Mondd, fiam, hány fizikusállás lehet Magyarországon? Némi túlzással azt válaszoltam: Azt hiszem, négy. Azt hiszed, te fogod megkapni a négy állás egyikét? Így történt, hogy vegyészmérnök lettem.”
1920-ban a Budapesti Műegyetem vegyészmérnök hallgatója lett, de útja néhány félév után Berlinbe vezetett a Charlottenburgi Műegyetemre. A kötelező kémiai előadások mellett fizikát hallgatott Einstein, Plank, Heisenberg és mások társaságában.
A berlini évek után Wigner 1925-ben hazatért, s az újpesti bőrgyárban – aminek apja a részvényese és igazgatója volt – hasznosította vegyészmérnöki ismereteit. Egy német fizikai folyóiratban olvasott a kvantummechanikáról, Born és Heisenberg munkásságáról. Indulni kellett Berlinbe, Göttingába.
A nyarakat itthon töltötte, s szülei gödi nyaralójában írta meg a kvantummechanikáról szóló könyvét. „Láttam, hogy a fizikát 1925 körül hogyan forradalmasítja a kvantummechanika” – írta egy későbbi vallomásában.
A harmincas évek Németországát több tudós társával együtt elhagyta, és az USA-ban kezdett dolgozni a Princetoni Egyetemen. Itt tanított hat évtizeden át. Jelen volt 1942. december 6-án Chicagóban az első atomreaktor indításánál. Ennek megépítésében tevékeny részt vállalt. A második világháború után nagy teljesítményű atomreaktorok tervezésével foglalkozott. Ekkor fogalmazták meg róla, hogy ő a világ első reaktormérnöke.
Számára Magyarország mindig fontos volt. 1976-ban hosszú távollét után Budapestre látogatott, és előadást tartott az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a kvantummechanika ismeretelméleti problémáiról. Ekkor ültetett egy emlékfát Balatonfüreden a Nobel-díjasok sétányán.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1987-ben Wigner Jenőt tiszteletbeli doktorrá avatta. A következő évben az MTA tiszteletbeli tagja lett. Pakson járva szólt annak biztonságos működéséről. „Határozott meggyőződésem – mondotta –, hogy az atomreaktorok fontos szerepet fognak játszani az ember anyagi jólétének emelésében.”
Nyolcvanöt évesen még járt szülőföldjén, felkereste egykori iskoláját, melyre mindig hálával emlékezett.
Az MTA 1999-ben a Paksi Atomerőmű támogatásával Wigner Jenő-díjat alapított, amelyet a nukleáris szakma legkiválóbbjainak adnak át évente.
2001-ben magyar csillagászok által felfedezett kisbolygó is őrzi a tudós nevét.•
