A tudománytörténet tele van olyan feltalálókkal, akik nem gazdagodtak meg a találmányukból, noha az egész világ használta azt. Jánosi Marcell története is ilyen: nélküle nem lett volna 3,5 colos flopilemez, ami a nyolcvanas és kilencvenes években a személyi számítógépek egyik legelterjedtebb adathordozója volt. A szocialista vezetés nem engedte, hogy a mérnök részesüljön a sikerből.
Jánosi 1931-ben született Budapesten, és egész életét a fővárosban élte le. Gyerekkorától érdekelték a gépek és a tervezés, így természetes volt, hogy a gimnázium után a Műegyetemre ment. Ott végzett 1954-ben a Gépészmérnöki Karon, de akkor már évek óta dolgozott az iskola mellett. 1950-ig több szakmát is kitanult, tudta, mit csinál egy hegesztő vagy egy marós. Első alkalmazott találmányát, egy lágyvas-tárcsás darabológépet 18 évesen alkotta meg. Miután lediplomázott, néhány évet a Telefongyárban, illetve a Kohó- és Gépipari Minisztérium Híradástechnikai Igazgatóságán töltött, majd 1957-ben a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) főtechnológusa, később főkonstruktőre lett.
A BRG-ben kezdett el rögzítéstechnikával foglalkozni, részt vett egyebek között az egyik első modern hobbimagnó, a Calypso megtervezésében, amelyből több mint százezret gyártottak – nyugati piacra is. A hetvenes években már a számítástechnika izgatta a fantáziáját, a magnószalagok ekkorra adathordozóvá lényegültek. Jánosi tervezett kazettás adatrögzítőt is, de legnagyobb hatása az MCD mikroflopinak volt. Ezt 1974-ben alkotta meg, amikor a világ már használt hajlékony mágneslemezeket, méghozzá az IBM által bevezetett bumfordi, 8 hüvelykes flopikat. A magyar mérnök rögtön kétféleképpen tökéletesítette a 8 colos óriást: 3 hüvelykesre csökkentette a lemez méretét úgy, hogy a kapacitása szinte ugyanaz maradt (a 8 colos formátum ekkor 175–250 kilobájtot tudott tárolni, az MCD 200-at), illetve a sérülékeny hajlékonylemezt bezárta egy merev műanyag tokba, és szilárd magot tett a lemez közepére. A továbbfejlesztésekkel elérte, hogy a flopi és a hozzá tartozó meghajtó mérete jelentősen csökkent, ráadásul a megoldás adatbiztonsági szempontból is jobb volt.
A találmány azonban nem illett bele a szovjet blokk egységes számítástechnikai rendszert használó elképzeléseibe. Hiába ment híre az MCD-nek és hiába kilincseltek sorra a BRG-nél nyugati és japán cégek képviselői, a korabeli politika – Jánosi szavaival élve – „elgáncsolta, megtiltotta” a találmány terjesztését. A Commodore cég vezetőjének, Jack Tramielnek is dolgavégezetlenül kellett távoznia, amikor 1981-ben Budapestre látogatott, kifejezetten azért, hogy Jánosival találkozzon – a mérnök főnöke ezt nem tette lehetővé. A találmányból alig pár ezer készült, majd amikor a nyolcvanas évek elejére a nemzetközi szabadalmi oltalom is lejárt (az állam nem újította meg), egyszerre több japán cég is elkezdett 3 hüvelykes flopit gyártani. A Sony, némi módosítással, 3,5 colos lemezzel állt elő, és végül ez nyerte meg az akkori lemezformátum-háborút.
Jánosi 2011-ben bekövetkezett halála előtt többször nyilatkozta, hogy a japán cég hivatalosan is elismerte: lemezének alapja az MCD mikroflopi volt.•
