A technikatörténet sok magyar feltalálót tart számon, akik külföldön tudták csak megcsinálni a szerencséjüket. Azért a fordítottja is előfordult. A Szlavóniában született Franjo Hanaman és a brémai Alexander Just például Hanaman Ferenc és Just Sándor néven, magyar állampolgárként gondolt ki egy ma is használt világítástechnikai felfedezést.
Just és Hanaman a bécsi Műszaki Egyetemen találkozott a 19. század végén, ahol mindketten vegyészmérnöknek tanultak. Akkortájt szakmájuk egyik izgalmas kérdése volt a villanykörte – tudományosabban: izzó – tökéletesítése. Edison ugyan már 1879-ben bejegyeztette a szénszálas izzó szabadalmát, és a találmányból egyre jobb változatok készültek, mégis további csiszolásra szorult. Edison izzója ugyanis gyér fényt adott, és sokat fogyasztott, ennek oka pedig a szénszál volt – mint azt Just és Hanaman felismerte. A két fiatal a bécsi Schneider és Társa cégnél kezdte meg kutatásait, a szál anyagául több fémet is kipróbáltak, a titántól az uránon át a molibdénig. Végül ez utóbbit, illetve a volfrámot találták további kísérletezésekre alkalmasnak. 
Schneiderék viszont nem voltak elégedettek az eredménnyel, és a Siemens vállalat elődje, a Siemens & Halske sem mutatott érdeklődést. A kedvezőtlen fejlemények miatt a pályakezdő mérnökök Budapesten próbáltak szerencsét, ahol az Egyesült Villamossági Rt. tárt karokkal fogadta őket. 1904. december 13-án a világon először szabadalmaztatták a volfrámszálas izzót, amit a részvénytársaság rögtön kizárólagos gyártási és forgalmazási jogokkal vett meg tőlük, és hamarosan még a nevét is megváltoztatta: Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. lett.
Justékat a cég alkalmazta, mert a tömeggyártáshoz további kísérletekre volt szükség. Első izzóikba körülményesen készítették a szálat: volfrámréteget vittek fel egy szénszálra, majd a szenet elégették. Ennek a módszernek komoly korlátai voltak, mindenekelőtt az, hogy az izzókat nem lehetett 30 volt feszültség felett üzemeltetni. A megoldás a szénszál teljes elhagyása volt: Hanaman és Just volfrámport kevert össze kötőanyaggal, és azt préselték szálformába. Ezzel már 220 volton is lehetett világítani, és a Tungsram néven hirdetett izzók nagy érdeklődést keltettek a modernizálódó Európában. 
A teljes igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy végül egy gazdaságosabb, nem Justék által kiötölt gyártási technológia terjedt el a tömeggyártásban. Az amerikai William D. Coolidge 1908-ban húzással egy századmilliméter vastag volfrámszálat állított elő, és ennek szabadalmát 1912-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. is megvásárolta.
Sajnos a két feltaláló már csak a partvonalról nézhette, hogyan válik világsikerré az, aminek az alapjait kigondolták. A feltalálók és a részvénytársaság viszonya megromlott – a licencdíjakon vesztek össze. Hanaman az első világháború után a frissen megalakult horvát államban telepedett le, és feladta vegyészmérnöki ambícióit. A zágrábi műegyetem tanára, később rektora lett. Just Budapesten maradt: 1921-ben Újpesten alapított izzógyárat, de alulmaradt az egyenlőtlen konkurenciaharcban az Egyesült Izzóval szemben. Kénytelen volt eladni üzemét egykori munkaadójának és riválisának. 1937-ben, szegényen halt meg. A Farkasréti temetőben hantolták el – temetési költségeit az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. fedezte.•
