Villámdelejes forgony; egysarki villamindító – igen, ezek nyelvújítás kori szavak. Kitalálójuk Jedlik Ányos, aki részt vett a magyar műszaki és tudományos nyelvhez szükséges szakszavak megalkotásában. A bencés szerzetest azonban elsősorban nem nyelvi leleményei, hanem találmányai révén ismerjük: feltalálta egyebek között a villanymotort, a szódavízgyártó készüléket, legismertebb műve pedig a dinamó.
Jedliket mégis csak részben tekinthetjük a dinamó feltalálójának, pontosabb az a megfogalmazás, hogy ő ismerte fel és írta le először a dinamóelvet. A felismerés az 1850-es évek közepén, annak publikus megfogalmazása 1861-ben történt, azután öt évvel később a német Ernst Werner von Siemens szabadalmaztatta a találmányt, és vele szinte egy időben, 1867-ben az angol Charles Wheatstone is a nyilvánosság elé lépett saját dinamóelvével. A földműves származású Jedlik egyrészt szerény természete okán maradt le a szabadalomról, másrészt azért, mert nem feltalálóként élt, hanem a bencés rend győri líceumának tanáraként, később pedig a Pesti Királyi Tudományegyetem (az ELTE elődje) Fizika Tanszékének vezetőjeként. 1861-ben már 61 esztendős volt, és találmányai sokszor az iskolai szertárban kötöttek ki, hogy szolgálják a természettudományos tudás továbbadását.
A dinamó gyakorlatilag egy áramforrás; olyan gép, amely mechanikai energiából egyenáramú villamos energiát állít elő. Áramforrások természetesen már a dinamó előtt is léteztek, jellemzően galvánelemek – ám azok előállítása drága volt , és egy idő után nem tudták már fedezni a 19. század egyre növekvő áramigényét. Az alternatív áramforrások keresése közben többen annál az indukciós törvénynél kötöttek ki, amelyet Faraday írt le 1831-ben. Az angol fizikus feltételezte, hogy egy tekercs belsejében változtatva a mágneses mezőt, a tekercsben feszültség indukálódik, törvényében pedig e feszültséget is meghatározta. A felismerés révén többen kezdtek acélmágneses egyenáramú generátort készíteni, például a francia Hippolyte Pixii. Az ő egyik gépe jutott el Jedlikhez, aki kísérletezni kezdett vele.
E korai generátorokban külön elemről táplált acélmágnes indította be az indukciót. Jedlik nagy felismerése az volt, hogy ezt az acélmágnest ki lehet iktatni, mivel a generátor a saját maga által termelt árammal is táplálható, és a vasmag gyenge mágnesessége elegendő az indukció megindításához – azaz az önindukció megvalósítható. „A delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villanyfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsein átmenvén, a delejt erősebbé teszi, ez pedig ismét erősebb villamfolyamot indít” – fogalmazta meg ezt a műszaki nyelvújító.
Tervezett is egy kezdetleges öngerjesztőt (ez volt az említett egysarki villamindító), ám a dinamóból végül mások gazdagodtak meg. Ő beérte azzal, hogy az elektromosság fejlődését naprakészen követte és adta tovább diákjainak. Amikor 1878-ban nyugdíjba vonult, professzori helyét Eötvös Lorándnak adta át, és az ELTE névadója mondta a búcsúbeszédet is, amikor Jedlik Ányos 1895-ben elhunyt. A Magyar Elektrotechnikai Múzeum ma külön Jedlik-teremmel emlékezik meg róla.•
