Kempelen Farkast több nemzet is magáénak vallja: pozsonyi születése miatt a szlovákoknak Jan Vlk Kempelen, a németek Wolfgangként ismerik – ezt a nevet kapta szüleitől –, nekünk pedig ő csakis Farkas, hiszen családja már a születése előtt honosíttatta a nemességét Magyarországon.
Kempelen életében is nemzetközi jelenség volt: tanulmányai és munkái kapcsán beutazta fél Európát, változatos találmányokkal hívta fel magára a figyelmet, amerre csak járt. Hírhedt műve, a Török nevű sakkozógép egy technológiai fricska volt, a kevésbé ismert beszélőgépe viszont sokkal komolyabb tudományos alapokkal és eredményekkel bírt.
Az 1734-es születésű feltalálót húszéves kora körül ihlette meg egy falusi dudás, aki a hangszerével szinte emberi hangokat tudott megszólaltatni. Kempelenben ekkor ötlött fel, hogy egy átalakított dudával talán modellezni lehetne a beszédképzést, és ez a gondolat évtizedekig érlelődött benne, egyre határozottabb formákat öltve a tervezőasztalán. A feltaláló egy pozsonyi mestertől vásárolt egy fújtatós orgonát, darabokra szedte, hogy sípjaival és billentyűivel próbálja életre kelteni az emberi hangokat. A beszélőgép prototípusa végül 1773-ban készült el, és Kempelen később – kisebb változtatásokkal – még több változatot épített belőle.
A találmány „tüdeje” egy fújtató volt, amelyre a gép működtetője a jobb könyökével rátámaszkodott, így levegőt juttatott vele a fújtatóhoz csatlakozó szerkezetbe, amelynek szelepeit a kezelő az ujjaival irányíthatta, több billentyű segítségével. A szelepes mechanizmus – amely a hangrésnek és a hangszalagoknak felelt meg – egy gumitölcsérben ért véget, gyakorlatilag ez volt a beszélőgép szája. Ezt és a szelepeket faborítás rejtette, amit Kempelen szélládának nevezett, és azon túl, hogy a láda védte a gépet a portól, még öblösebbé is tette a hangját. Az egyes szelepek beállítása egy-egy hangot imitált, így ezeken a szelepeken – mint egy hangszer hangjain – játszva lehetett értelmes szavakat „előcsalogatni” a gépből. Az olyan egyszerűbb szavak, mint a „mama” és a „papa” mellett állítólag a beszélőgép felismerhetően tudta közölni azt is, hogy „Venez, Madame, avec moi á Paris!”, azaz „Jöjjön velem, asszonyom, Párizsba!”
Kempelen nagy bánatára a beszélőgép nem aratott nagy sikert. Sokan arra gyanakodtak, hogy nem a gép beszél, hanem a feltaláló egyben hasbeszélő is, mások azt kifogásolták, hogy a szerkezet kevés szót tud kimondani. Az utókor szolgáltatott igazságot: Kempelen valójában a modern fonetika úttörője volt az emberi hang gépesítésének gondolatával (ami már az informatika határmezsgyéjén mozog), és korát messze megelőzte az az 1791-es tanulmánya is, amelyet a gép alkotásának tanulságairól írt Mechanismus der menschlichen Sprache nebst der Beschreibung seiner sprechenden Maschine címmel.
Az 1804-ben Bécsben elhunyt Kempelent a mai napig hivatkozzák beszédkutatók; a beszélőgép egyetlen megmaradt eredeti példánya pedig a müncheni Deutsches Museumban tekinthető meg. Rekonstrukciója itthon is megcsodálható, az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a Magyar kísérleti beszédkutatás című állandó kiállításon.•
