A technikatörténet számontart olyan eseteket, amikor egy magyar nem találmánya révén járult hozzá valamilyen nagy gazdasági előrelépéshez, hanem a tudását kamatoztatta ügyesen egy másik földrészen. Ezt példázza Haraszthy Ágoston kalandos története, aki a bortermesztés know-how-ját vitte Kaliforniába.
Haraszthy 1812-ben született a Bács megyei Futakon, és eleinte jogi pályára készült. A pozsonyi országgyűlésbe is eljutott, ahol Wesselényi és Kossuth barátja lett. Nehezen élte meg a Habsburgok és a magyar nemesség közti egyre feszültebb viszonyt, és részben ezért, részben kalandvágyból Angliába, majd 1840 tavaszán Amerikába utazott.
A wisconsini préri és egy hegylánc találkozásánál talált egy alkalmas helyet, ahol brit üzlettársával együtt várost alapított, amelyet Széptájnak nevezett el. A következő években a település szédítően gyorsan fejlődött, nagy hasznot hajtva Haraszthynak. A kalandor a negyvenes években kiköltöztette egész családját (magyar feleségétől hét gyereke született), és egyéb vállalkozásai közt szőlőtermesztésbe kezdett. A wisconsini klíma azonban nem kedvezett a borászatnak, ezért 1848 végén Haraszthy eladta minden helyi érdekeltségét, és igazi pionírként, ekhós szekereken Kaliforniába vándorolt. 1849 végén telepedett le San Diegóban, amely akkor még egy Mexikótól nemrég függetlenedett, 650 fős poros falucska volt. A helyiek bizalmát hamar elnyerve Haraszthy lett San Diego első seriffje, majd az állam népgyűlésébe is beválasztották.
Borászati vállalkozása az 1850-es években futott fel, amikor a szőlőnek megfelelő éghajlatot keresve többször utazott San Francisco környékére, és ott termőföldeket vásárolt. Mind közül a leghíresebb a Sonoma-völgyi termőterület lett, ahol 226 hektáron telepített tőkéket, és Buena Vista néven alapított borászatot.
Haraszthy szentül hitte, hogy a völgyben termett szőlőből európai minőségű bort lehet kinyerni. Eleinte a spanyol szerzetesek által Mexikóban meghonosított európai borszőlővel próbálkozott, majd 1861-ben Európába látogatott, és több mint 300 szőlőfajtával tért vissza. Magyar fajta nem volt köztük, de a Zinfandel igen, amit a hasonló nevű cirfandli miatt sokan tévesen magyar eredetűnek vélnek (a Zinfandelnek valószínűleg dalmát gyökerei vannak). És bár a Zinfandelt már Haraszthy előtt honosították Amerikában, a magyar borász volt az, aki sikeres vállalkozást épített rá: hamar az ő vörösbora lett a legnépszerűbb Kalifornia-szerte, és egyúttal azt is igazolta, hogy a kaliforniai klímában is lehet öntözés nélkül jó szőlőt termeszteni.
Haraszthy Ágoston szárnyaló karrierje tragikus véget ért. Amikor pincéi, díjnyertes borai révén Amerika egyik legjobb borásza lett, kitört a polgárháború. Pénzügyi nehézségek gyötörték, a szőlőt kórokozók tizedelték, és végül úgy döntött, megint szerencsét próbál egy másik országban. 1868-ban Nicaraguába költözött, de ottani terveit nem tudta megvalósítani: 1869 nyarán eltűnt – valószínűleg egy folyóba zuhant, és aligátorok végeztek vele. A wisconsini Széptáj ma is létezik Sauk City néven, és a Buena Vista borászat is működik.
Halálának századik évfordulóján, 1969-ben a Kaliforniát akkor kormányzó Ronald Reagan méltatta Haraszthyt kongresszusi beszédében, a kaliforniai szőlőkultúra atyjának nevezte őt.•