A megújuló energiaforrások kutatói között szép számmal találunk magyarokat. Köztük az egyik leghíresebb Telkes Mária, akinek nevét Amerikában talán többen ismerik, mint itthon.
Telkes 1900-ban született Budapesten, jómódú családba. Főiskolai tanulmányait az ELTE elődjében, a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta fizika szakon, de szakdolgozatában már kémiával is komolyan foglalkozott. 1924-ben doktorált, és nagybátyja meghívására még abban az évben az Egyesült Államokba költözött. 1925-től a clevelandi Biofizikai Intézet kutatójaként kezdett dolgozni, ahol az agysejtek és más testszövetek sugárzását vizsgálta. Olyan érzékeny szenzort, illetve fényképezőgépet fejlesztett ki, amellyel meg lehetett mérni ezt az infravörös sugárzást.
1939-ben Bostonba költözött, és a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) kapott tanári és kutatói állást. 14 évig volt az intézet egyik kutatócsoportjának tagja, majd vezetője. A magántőkéből finanszírozott csoport fő területe a hatékony napenergia-felhasználás, illetve az energiatárolás volt. Ezekben az években született az egyik legsikeresebb találmánya, egy tengervíz-sótalanító eszköz, amelyet a második világháborúban harcoló amerikai katonáknak fejlesztett ki. A felfújható, focilabda-méretű berendezés napi egy liter ivóvíz lepárlására volt alkalmas, és az alakulataiktól elszakadt katonák túlélését segítette. A találmány sorozatgyártását követően minden amerikai pilóta alapfelszerelésének része volt a Telkes-féle sótalanító készülék. Később a mérnöknő tervezett napenergiával működő kemencét is, amely a napsütötte Indiában aratott nagy sikert.
Leghíresebb projektje azonban kétségkívül a „napház”, amely a massachusettsi Doverben épült fel 1948-ban. Az Eleanor Raymond tervezte házba Telkes Mária fejlesztett egy teljes egészében napenergia által működtetett fűtési rendszert. A világon először próbálkoztak ilyesmivel, ráadásul a házat két nő álmodta meg – ami akkoriban a tudomány és technika világában merőben szokatlan volt –, így a kezdeményezés nagy sajtófigyelmet kapott, Telkest pedig Napkirálynőként kezdték emlegetni. A ház lakói magyarok lettek, a Telkes rokonságába tartozó Némethy család.A napenergia egyik legnagyobb problémája a hőenergia tárolása, és Telkes ezen a téren is úttörő lépéseket tett a napház fűtésének tervezésekor. A napból nyert energiát olyan vegyületben próbálta eltárolni, amely a fázisátalakulásai során hőt tárol, illetve ad le. Kísérleteiben eljutott a háztartásokban is ismert glaubersóhoz (nátrium-szulfát dekahidrát), amely, amellett hogy olcsó volt, vizes oldata megfelelő tulajdonságokkal rendelkezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a vegyület melegben megolvadt, és olvadt állapotban napokig képes volt tárolni a hőt, hidegben viszont, szilárd halmazállapotba kristályosodva, leadta a felvett hőt. Telkes a napház oldalait és tetejét glaubersó-olvadékot tartalmazó tárolókkal borította, és összekötötte azokat a ház keringtetőrendszerével. Bár a napház a legnagyobb téli hidegekben nem fűtött eléggé, az elgondolás működését fényesen igazolta, és fontos kutatási irányt jelölt ki.Telkes Mária a későbbiekben a napház koncepcióját tökéletesítette, több energiacégnek is dolgozott, és a NASA-val is többször volt közös munkája. Nyugdíjas kora után is aktív maradt, utolsó hőtárolási szabadalmát 90 esztendősen jegyeztette be.
Élete utolsó évében, 1995-ben hazaköltözött Magyarországra, és Budapesten halt meg.•