Amikor 1961-ben Sukarno indonéz elnök a Magyar Népköztársaságba látogatott, sorra mutatták neki a magyar vívmányokat és eredményeket. Ennek egy vicces epizódja volt, amikor eléje hoztak egy komondorméretű robotkaticát. A legenda szerint Sukarno nem mert hozzáérni a gépállathoz, mert imperialista mesterkedéstől tartott, de az első titkár, Kádár János felesége, Tamáska Mária bátrabb volt, és megsimogatta a villogó-morgó masinát. Az anekdota jól mutatja, hogy a robotkatica erős hatást váltott ki mindenkiből, aki találkozott vele – márpedig több mint fél évszázad alatt sok ezren megcsodálhatták a világ minden tájáról, és adózhattak alkotója, Muszka Dániel zsenijének.
Muszka 1930-ban született Nagykőrösön, és már tízévesen a rádiótechnika kötötte le. A Műegyetemre azonban politikai okokból nem vették fel, így hát ipari tanuló lett. Szakmunkásként dolgozott a következő években, folyamatosan képezve magát, amíg folyamatos felsőoktatási jelentkezéseit siker koronázta: 1951-ben bejutott a Szegedi Tudományegyetem matematika–fizika szakára. Pályájára nagy hatással volt professzora, Kalmár László, aki fantáziát látott az elméleti vizsgákon nem mindig jeleskedő, de kiváló gyakorlati szakember Muszkában. Kalmár meghívta diákját a Központi Fizikai Kutatóintézet Gépkutató Laboratóriumába, ahol 1957-ben már egy számítógépelőd, a szegedi logikai gép építésében is részt vehetett. Muszka ekkoriban, szinte szórakozásból készítette el híres robotkaticáját.
A kibernetika hőskorában, az ötvenes–hatvanas években világszerte sokan dolgoztak ki valamilyen állatmodellt, ami jellemzően egyszerre demonstrálta a robotika képességeit és valamilyen egyéb tananyagot. Ezek közül a próbálkozások közül a katicabogár kiemelkedett. A találmány ötlete a Lélektani Intézetből jött, Muszka pedig nagy kedvvel vágott a fejlesztésbe. Elektroncsövekből, germániumdiódákból, jelfogókból építette a gép lelkét, fotocellák és mikrofon érzékelte a környezetet, és elektromotorok mozgatták az állatot, amire ma is tetszetős, festett fémkaszni került. A robotkatica a feltételes és a feltétlen reflexet modellezte. Ha rávilágítottak, követni kezdte a fényforrást, és ha közben furulyáztak, akkor villogott a szemével. A két inger együttes alkalmazásával aztán egy idő után a katica már csak a furulyaszóra is megindult. Reagált az érintésekre is: ha egy pettyéhez értek, megállt és morogni kezdett, de felengedett, ha megsimogatták a hátát. A Katicát – amely ma a Szent-Györgyi Albert Agórában tekinthető meg Szegeden – vitték és mai napig viszik is még kiállításokra, mert demonstrációs eszköznek szinte példátlan színvonalú.
Muszka később is készített robottalálmányokat. Kalmár Lászlóval együtt például megalkottak egy robotkisasszonyt, amely 1962-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok látogatóit igazította útba (húsz kérdésre négy nyelven válaszolt). 
Nem sokkal ezután az Úttörőháznak épített egy hasonló információs robotembert.
Tehetségét komolyabb projektekben is kamatoztatta: az 1963-ban alapított Kibernetikai Laboratórium műszaki vezetőjeként részt vett az első, Magyarországon épített elektronikus számítógép, a szegedi M–3 fejlesztésében. Azután az egyetemnek Minszk–22, majd R–40 gépet telepített (1968-ban és 1974-ben). A géppark nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Szeged az ország egyik legfontosabb IT-műhelye lett, ahol elsőként indult be a programozó matematikus képzés. Később termelőszövetkezetek informatikai fejlesztéseit, számítógépes szabályozásait vezette, majd nyugdíjazása után a régi hardverek gyűjtői közösségének egyik motorja lett.
Halála napjáig a műszaki múzeumi élet aktív tagja volt, sőt 2018-ban bekövetkezett halála előtt még egy új roboton is dolgozott.•
