Alighanem Szent-Györgyi Albert a legismertebb Nobel-díjasunk, amit – C-vitamin tabletták formájában – kézzelfogható kutatási eredménye mellett az is magyaráz, hogy ő az egyetlen magyar, aki Magyarországon végzett kutatásaiért kapta a legrangosabb tudományos elismerést. Élete mozifilmre kívánkozik: az első világháborúban katonaorvos volt a fronton, a másodikban az antifasiszta ellenállás egyik vezéralakjaként tárgyalt a szövetségesekkel a kiugrásról, később Amerikában az FBI egy kémkedési ügyben nyomozott ellene. E cikk terjedelme nem teszi lehetővé mindennek a részletezését, csak a Nobel-díjas eredmény rövid történetére szorítkozik.
Szent-Györgyi 1893-ban született Budapesten, és ott is szerzett orvosi diplomát. Európa több nagyvárosában is szerencsét próbált pályakezdő kutatóként, végül a Groningeni Egyetemen kezdett el a sejtlégzés és az oxidáció témájával foglalkozni. A később Nobel-díjat érő felfedezés kiindulópontja az volt, hogy a tudósnak feltűnt egy mellékvese-betegség tünete, a bebarnult bőr. Szent-Györgyi valamilyen oxidációs folyamatot feltételezett a háttérben, és vizsgálatai során kivont a mellékveséből egy anyagot, amelyről úgy vélte, fontos szerepe van az anyagcserében. Ennek további elemzéséhez londoni ösztöndíjat nyert, de az nem hozta meg a kívánt eredményt, Hollandiába visszatérve pedig további szakmai kudarcok érték. A mélyponton még az öngyilkosság is megfordult a fejében, de szerencsére egy konferencián találkozott a Nobel-díjas biokémikus Frederick Hopkinsszal, aki éppen a fiatal magyar cikkét idézte előadásában. Hopkins cambridge-i ösztöndíjat ajánlott Szent-Györgyinek, aki így már a neves egyetemen izolálta a mellékvesében felfedezett anyagot, és hexuronsavnak nevezte el.
1930 végétől dolgozott megint Magyarországon, ahol a Szegedi Tudományegyetem orvosi kémiai tanszékét vezetve, haladó szellemű iskolát teremtett. Akkor már két évtizede ismerték a vitaminokat, és sejteni lehetett, hogy a bizonyos ételek skorbutot megelőző hatása mögött is egy vitamin rejtőzhet. (A skorbut a C-vitamin hiánya miatt kialakuló súlyos táplálkozási betegség – a szerk.) Ezt próbálta megtalálni az amerikai Charles Glen King biokémikus, akinek a csapatából egy kutató, Joseph Sviberly 1931-ben Szent-Györgyihez került egy évre. A professzor adott a hexuronsavból Sviberlynek, és így derült ki, hogy a két kutatási irány összeér, a hexuronsav gyakorlatilag nem más, mint a C-vitamin. 
King ezután megpróbálta elvitatni a magyar tudós eredményét, de 1937-ben a Nobel Bizottság úgy ítélte meg, hogy Szent-Györgyié az elsőség. Ugyanabban az évben kémiai Nobel-díjat kapott az a Norman Haworth, akivel a szegedi professzor együtt dolgozott, és aki megfejtette a vitamin molekulaszerkezetét (a vegyület végleges nevét, az aszkorbinsavat is együtt adták). A vitamin tömegtermeléséhez pedig egy, a professzor által sokat idézett véletlen is hozzájárult: Szent-Györgyi felesége egyszer a vacsora mellé paprikasalátát készített, amit a kutató nem szeretett, inkább kutatási anyagnak minősítette, és megvizsgálta a laboratóriumában. Így derült ki, hogy a paprikában rengeteg a C-vitamin, és sokkal könnyebb kinyerni belőle, mint a mellékveséből vagy a citrusfélékből.
Szegeden voltak még jelentős kutatásai – például a sejtlégzésben alapvető citrátciklus leírása –, és a második világháború után két évig parlamenti képviselőként is megpróbált részt venni egy demokratikus ország építésében.
1947-ben egy svájci üdülésen érte a hír, hogy barátját és üzlettársát letartóztatták. Úgy döntött, hogy nem tér haza, hanem Amerikába emigrál, így a következő évben nem is vette át a Kossuth-díját. Sosem költözött haza, sikeres amerikai karrier után, 1986-ban hunyt el a massachusettsi Woods Hole-ban.•
