A 20. századi technikatörténetben szinte mindenhol ott vannak a magyarok, akik sokszor már szülőföldjükről elkerülve alkottak maradandót. Akadnak köztük olyanok, akik nem valamilyen találmánnyal vagy felfedezéssel írták be magukat a történelembe, hanem egy üzlet felfuttatásában vállaltak oroszlánrészt, és ténykedésük így is az egész világra hatással volt. Mint például Andrew Grove és Leslie L. Vadasz, azaz két ötvenhatos magyar, Gróf András és Vadász László.
Gróf és Vadász is 1936-ban született Budapesten, ahol erős matematikaoktatásban részesültek (Gróf a híres Fasori Evangélikus Gimnáziumba kezdett járni, ott tanult korábban Neumann János és Wigner Jenő is). Miután disszidáltak, Gróf Amerikában telepedett le, ahol előbb a City College of New Yorkban tanult vegyészmérnöknek, majd a Berkeley-n szerzett doktorátust. Vadász eközben Kanadában élt, ahol a montreali McGill Egyetemen villamosmérnökként végzett. Ezután költözött az Egyesült Államokba, ahol a formálódó IT-szektorban kezdett kutatás-fejlesztési területen dolgozni; előbb három évig a Transitron Corporationnél, majd 1964-től a Fairchild Semiconductor Internationalnél. A két magyar ott találkozott, ugyanis 1963-tól Grove is a Fairchildnál dolgozott a kutatás-fejlesztési részlegnél.
1968-ban aztán két iparági veterán, Robert Noyce és Gordon Moore kilépett a cégtől, és megalapította az Integrated Electronics Corporationt, röviden az Intelt (pikáns, hogy mindketten tagjai voltak a „nyolc árulónak”, vagyis a Fairchild alapítóinak, akik korábban hasonló körülmények között távoztak egy másik félvezetőgyártótól). Noyce és Moore első dolga volt felvenni két olyan mérnökzsenit, akinek kulcsfontosságú szerepet szántak az Intelnél: Andy Grove-ot és Les Vadaszt. 
Az Intel eleinte memóriaegységeket akart gyártani, de hamar bővítették a profilt, és szerződtek a japán Busicom céggel, vállalva egy számológépbe való chip fejlesztését. A fejlesztők Vadász vezetésével elvetették az ötletet, hogy több chipből építsenek készletet a különböző utasítások végrehajtására, inkább egyetlen chipre próbálták integrálni a feladatokat. Vadász erőforrásait később a cég egyéb termékei is lefoglalták, így a tervezést már az olasz Federico Faggin vezette végig, és 1971-re elkészült az Intel 4004, a világ első olyan mikroprocesszora, amely kereskedelmi forgalomba került.
A vívmány óriási lökést adott a számítástechnikának, akárcsak fejlettebb utódja, az 1974-es Intel 8080, amely az első személyi számítógépekbe is bekerült. E gépek körül komoly klubélet és techkultúra formálódott, amiből aztán olyan vállalatok nőttek ki, mint az Apple és a Microsoft. A hetvenes évek végére berobbant a PC-piac, és az Intel a következő évtizedekben sorra hozta ki szédítő ütemben fejlődő processzorait a 8086-ostól a 80386-oson át a Pentiumokig.
Vadász 1991-ig tartotta szemét a fejlesztéseken, akkor megalapította az Intel Capital kockázatitőke-befektető céget, és kisebb cégek, startupok útját egyengette. Onnan ment nyugdíjba 2003-ban, és jelenleg is a Szilícium-völgyben él. Gróf Andrásnak a vállalat élén jutott fontos szerep: a cég gyártási folyamatait tervezte és irányította, biztosítva azt, hogy a mikroprocesszorok nagy mennyiségben és jó minőségben kerülhessenek piacra. Az Intel az ő operatív vezetésével lett a világ legfontosabb, több tízmilliárd dollárt érő chipgyártója. 1998-ig volt vezérigazgató, akkor a cég már 64 ezer embert alkalmazott. Sokat segített a Szilícium-völgy későbbi cégvezetőinek, így amikor 2016-ban elhunyt, rengetegen méltatták. „Folyamatosan tanultam tőle” – mondta róla Bill Gates.•
