A feltalálókra általában a találmányaik okán emlékszik az utókor, és többnyire ismert, hogy milyen ötletek alapján tervezték meg vívmányaikat. Kliegl József esetében ez kevésbé igaz, mivel számos találmányáról alig maradtak fenn konkrétumok. Az viszont bizonyos, hogy a kortársai zseniális mérnöknek tartották, és egyebek között a vasúti közlekedés reformjából is kivette a részét – vagy inkább ki akarta venni.
Kliegl 1795 karácsonyán született Baján, és egyetemi tanulmányait Pesten kezdte el, de már ekkor is több dolog érdekelte. Belekóstolt a műszaki tudományokba, aztán Bécsben a Képzőművészeti Akadémián festőnek tanult, majd gazdasági pályán próbált szerencsét, később pedig a bajai lakatoscéh tagja lett. De akárhol is fordult meg, örök szenvedélye maradt a gépek tervezése. 1835-ben modern nyomdai szedőgépet konstruált, amelyet Vörösmarty Mihály és Jókai Mór is méltatott, majd hangjegyíró gépet alkotott, amelyet Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is használt. Tervezett még búvárhajót meg számológépet, a szabadságharc idején pedig gépfegyvert is. Találmányai azonban vagy nem valósultak meg, vagy más gazdagodott meg rajtuk. Kliegl ugyanis egész életében szegénységben élt, általában festésből. Mecénást nem tudott szerezni, szabadalmainak érvényesítésében nem volt olyan dörzsölt, mint sok más feltaláló, és családi gondjai is akadtak bőven (tíz gyereke született, majd megözvegyült).
A vasúti találmányok élete utolsó évtizedeiben foglalkoztatták. A 19. század közepén többen kísérleteztek egysínű vasúttal (az első ilyet 1820 körül tervezte meg az orosz Ivan Elmanov), és Kliegl is beállt a sorba 1845-ben. Egy szlavóniai fakitermelő vállalattól kapott megbízást egy egysínű vasút építésére, ám mire elkészítette a tesztkocsit, a cég megszűnt, és Klieglt nem fizették ki. Egy évvel később másik vállalattal szerződött, ekkor egy 760 méteres tesztpályát is épített, de ez a megrendelő is csődbe ment, Kliegl pedig mindent kénytelen volt eladni, hogy hiteleit fizesse. A találmányról nem maradt fenn műszaki leírás, csak azt tudjuk, hogy jól működött, és Kliegl eredményes bemutatókat tartott vele. Valószínűleg felfüggesztett sínen gördülő függővasút volt. Az első ilyen berendezés 1897-ben állt szolgálatba a németországi Wuppertalban – csak pénz és akarat híján nem előzte meg ezt évtizedekkel a magyar feltaláló, aki Pestre is egysínű vasutakat álmodott.
Később Kliegl gőzmozdonyt tervezett meredek hegyi pályákra, olyan megoldásokkal, amelyekkel a jármű könnyen vette az emelkedőket, különleges fékjeivel pedig lejtmenetben is hamar meg tudott állni. Kliegl az épülő semmeringi pályához fűzött reményeket, ezért Ausztriában szabadalmaztatni akarta terveit, de a bécsi találmányi hivatalban ellopták a terveket, és mások húztak belőle hasznot. Így Semmeringben valóban Kliegl elképzelései szerint épült meg a hegyi vasút, ő azonban ebből egy fillért sem látott. 1848-ban Petőfi Sándor is dicsérte vasúti vívmányaiért Klieglt, „a nagy gépészt”, de a magyar államigazgatás nem volt vevő a feltaláló ötleteire, Széchenyi sem állt szóba vele. Az általa tervezett sínlerakó mozdony sem valósult meg, bár vélhetően hasonló elven működött, mint a későbbi hernyótalpas sínlerakó gépek, amelyek rengeteg izommunkát spóroltak meg a vasútépítőknek. Elképzelhető, hogy ezek a találmányok nem lettek volna gazdaságosak, az viszont bizonyos, hogy nem kaptak elég figyelmet.
A feltaláló 1870-ben hunyt el Pesten, emlékét Baján szobor őrzi, amelyet ükunokája, Kligl Sándor készített.•
