„Hazánk boldogulása ma már elsősorban a műszaki tudományok gyakorlati alkalmazásának sikeréhez van kötve.” (Wartha Vince)
A 19. század végén egy műegyetemi tudós professzor a középkorban ismert fémes fényű lüsztermáz, az eozin titkának feltárásával világhírűvé tette a magyar vegyészetet éppúgy, mint a pécsi Zsolnay-gyárat. Ő volt Wartha Vince (1844–1914). 1860-ban lett a pesti József Polytechnicum hallgatója, majd útja Zürichbe, a kor legjobb műszaki főiskolájára vezetett. „Műszaki kémikus” oklevelének megszerzése után egy másik nagyszerű egyetem – a heidelbergi – diákja lett, s itt avatták doktorrá 1865-ben. Hazatérte után, 1867-ben lett az akkor már egyetemi címet viselő Műegyetem tanára, majd ő alapította 1870-ben a Kémiai Technológia Tanszéket.
Fontos helyet kaptak kutatásaiban a vízvizsgálatok. Tevékenyen részt vett a Káposztásmegyeri vízmű víztisztító rendszerének megtervezésében. A kísérletező professzor figyelme mindezek mellett egyre inkább az agyagipar felé fordult. (Gyakorlati óráin fazekas tanította a hallgatókat korongozni, hogy megismerjék az agyag tulajdonságait.)
Külföldi útjain – elsősorban Párizsban – látott fémes csillogású edényeket, s megkezdte az ún. lüsztermáz kutatásait. Az égetett cserépedények színezésének legelterjedtebb módja a földfém-oxidos, illetve növényi alapanyagú színezés volt. A régi kínai edényeken használtak fémfényű díszítéseket, melyet a középkorban újra feltaláltak. A Gubbio városában élt mester, Giorgio Andreoli az arany mellett a réz- és gyöngyházszínű lüsztert is feltalálta, de titkát halálával magával vitte.
Wartha újra tanulmányozta a régi eljárásokat, s felismerte, hogy a fémfényű réteget úgy állították elő, hogy a fém-oxid gyanta vagy zsírsav vegyületét megfelelő oldószerben, például levendulaolajban feloldották, és ecsettel a díszített, már előégetett felületre vitték fel. Ismételt égetéskor a szerves anyag elég, és a fém vagy fém-oxid finom réteggé olvasztva megmarad. E réteg visszavert fényben tárja elénk a lüszterszíneket. A műegyetemi kísérleteket Wartha Vince Zsolnay Vilmos pécsi gyárában folytatta. 1892. december 13-án fogalmazta meg a fémlüszteres kerámia előállítására vonatkozó találmányát.
Költséges kísérleteit hűséges társa, az első magyar diplomás orvosnő, Hugonnay Vilma is támogatta (Zsolnay a kísérleteket csak egy bizonyos mértékig tudta finanszírozni). Az eozinnak nevezett fémfényű mázas kerámiák meghódították az 1900-as párizsi világkiállítás közönségét is.
Wartha professzor 1896–1898-ig, valamint 1907–1910-ig a Műegyetem rektora volt. A külföldet jól ismerő professzorként hallgatóinak külföldi tanulmányutakat szervezett, ösztöndíjakat alapított és szerzett. Az alaptudományi kutatások, az ipari gyakorlat és megvalósítás egységét teremtette meg.
Ma is vannak kísérletező professzorok, s léteznek új utakat kereső üzemek. Itt az idő a bátor kezdeményezésre és közös vállalkozásra a régi példák alapján.•