„Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, (…) Rokkanva ér el az éjszakáig.” (Ady Endre: Ének a porban)
Amikor a Műegyetem történetét írtam, sok mérnökkel beszélgettem. Így váltak élővé a levéltári források, s talán érthetőbbé a 20. század műszaki kultúrája, benne az alkotó mérnökök különös sorsfordulóival.
Már nehezen hagyta el a lakását, de nyitottan a világra, nem a megélt különös élettörténet béklyóiba zárva, arról beszélgettünk, mi volt, s mi lehet az alkotó mérnök feladata. Szobája falán feltűnt egy hatalmas híd fotókból összeragasztott képe. Amikor rákérdeztem, ez volt a válasz: „Kollégáim csak fázisokban tudták lefényképezni, akkora a híd, de én csak terveztem, de sohasem láttam.”
Ő Mistéth Endre (1912–2006) hídtervező mérnök. Oklevelét a Műegyetemen szerezte 1935-ben. Élete utolsó szakaszában is hatalmas szakmai tudás birtokában vette ki részét a mérnökképzésben és továbbképzésben. Tervezőmérnöki pályája indulásakor részt vett a Székesfehérvár–Graz közötti autóút építésében. Kezdeti munkái közé tartozik az 1940-ben épített szolnoki merevítőgerendás ívhíd, amelynek nyílása a legnagyobb volt az akkori Európában.
A II. világháború után megépült Kossuth híd tervezője. (E híd 1946 és 1960 között ívelt át a Dunán a Batthyány tér és a Kossuth tér között.)
1945 őszén lett az Ipari Minisztérium államtitkára, majd 1946. július 23-tól építés- és közmunkaügyi miniszter 1947. január 14-ig. Ekkor koholt vádak alapján letartóztatták. 1955-ben szabadult, de még három évig rendőri felügyelet alatt állt. A szakma ezekben az években sem felejtette el. Ekkor történt, hogy feleségét felkereste valaki azzal a jó hírrel: „Asszonyom, a férje él.”, „Tudom, érzem” – felelte a feleség. „De miből gondolja Ön?”, „Mert a tervezőirodában, ahol dolgozom, egy hídtervezési anyagot hoztak, s azt mondtuk, ezt csak a Mistéth Endre tudta megcsinálni.”
Az 1960-as évek közepétől már részt vehetett nyilvános tervezésben is. Az Uvaterv, majd a Viziterv tervezője, szakági főmérnöke, irodavezetője lett. Ezeknek az éveknek a munkái közé tartozott az Erzsébet híd tervezésében való közreműködés, mely Sávoly Pál irányításával készült. A szobája falán összeragasztott kép az egyik megvalósult nagy tervének képe a heluáni Nílus-hídról.
A tervezés mellett tanulmányokat írt a vízépítési kockázatvállalás néhány alkalmazásáról, illetve az építőmérnöki szerkezetek tervezésének kérdéseiről. 1991-ben Akadémiai Díjat kapott, s a BME címzetes egyetemi tanára lett. 1996-ban kiemelkedő mérnöki életművéért, nemzetközileg elismert eredményeiért, példaértékű oktató-, nevelőmunkájáért a Széchenyi-díjat vehette át. Több mint ötven szakcikke jelent meg, főleg a méretezéselmélet témaköréből.
Utolsó találkozásunk emléke marad derűt sugárzó tekintete, szinte üzenetértékű szavai: „Mérnöknek lenni nem szakma, hanem hivatás, s ennél szebb van-e a világon?” Erre választ adnak mérnök utódai, s e szép pályára készülő holnap mérnökei.•
