A legtöbb magyar vonatkozású, emlékezetes találmány tömeggyártásba került, de akad néhány, amiből csak egy-két darab készült, mégis történelmet írt. Ilyen például a holdjáró, amelynek tervezőcsapatát Pavlics Ferenc vezette.
Pavlics 1928-ban született a Vas megyei Balozsameggyesen, gépészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Az 1956-os forradalom után Amerikába disszidált, és egy New Yersey-i menekülttáborban találkozott a General Motors képviselőjével, aki állást is ajánlott a fiatal emigránsnak. Pavlics a GM detroiti kutatólaboratóriumába került, ahol eleinte terepjárók tervezésében vett részt. 1961-ben a cég Santa Barbara-i kutatóintézetébe helyezték át, és itt kezdődött gyümölcsöző közös munkája a NASA-val, miután az Apollo-program meghirdetésekor a GM felvette a kapcsolatot az űrhivatallal.
A NASA első terve egy négytonnás, zárt holdautó volt, amelyet egy külön rakétával akartak a Holdra küldeni. A GM ezen kezdett dolgozni, ám az űrhivatal pénz- és időhiány miatt elvetette ezt az ötletet. Ezután Pavlicséknak kellett meggyőzniük az ügynökség vezetőit, hogy egy kisebb holdjárgány beférhet összehajtogatva az Apollo-leszállóegységbe, és a legénységgel együtt útnak lehet indítani. A NASA ezt végül akkor fogadta el, amikor Pavlics elkészített egy 1 : 6 arányú, távirányítású modellt. Amikor az Apollo-program vezetőjéhez, Wernher von Braunhoz ment tárgyalni, Pavlics benavigálta a modellt von Braun irodájába, és csak utána lépett be kollégáival. Napokon belül jött a megbízás.
A tervezőcsapat 18 hónap alatt, 38 millió dolláros költséggel készítette el az LRV (Lunar Roving Vehicle) holdautót, és a magyar mérnök a munka csúcsán 400 fős csapatot irányított. A terepjáró-tervezésben szerzett tapasztalatokat extrém környezetre kellett alkalmazni; kemény terepre, ahol kicsi a légnyomás, de nagy a hőingadozás, a gravitáció pedig egyhatoda a földinek. Ráadásul a kétszemélyes járműnek összehajtogatva be kellett férnie egy 1,6 × 1,6 × 1 méteres helyre. Az LRV energiaforrásai 36 voltos, ezüst-cink akkumulátorok lettek, a legnagyobb kihívást a független villanymotorokkal meghajtott négy kerék konstruálása jelentette. A hagyományos autókerék nem működött volna a Holdon, ezért Pavlicsék egy könnyű, erős és rugalmas, kerék alakú fémhálót kreáltak. Ennek felszínére futófelület gyanánt titánötvözetből kerültek fémpántok, a hálóba pedig szintén titánacélból egy gyűrűs váz, amely megakadályozta, hogy a kerék eldeformálódjon. Ez a konstrukció olyan jól bevált, hogy a későbbiekben több további űrjárművön is alkalmazták.
Az LRV első sofőrje az Apollo–15 egyik űrhajósa, David Scott volt, aki 1971. július 31-én driftelt először a holdi porban 16 km/h-s végsebességgel. A 3,1 méter hosszú, 2,3 méter széles, 210 kilós holdfutó pazarul működött: három Apollo-küldetés legénysége összesen 90 kilométert tett meg az LRV-vel (ez lehetett volna több is, de biztonsági okokból nem távolodhattak el a holdkomptól). Filigrán tervezése ellenére az autó 490 kiló terhet tudott szállítani.
Pavlics Ferenc több kitüntetést kapott a NASA-tól, valamint az amerikai és a magyar kormánytól. Szakértőként a későbbi marsjárók terveihez hozzájárult; a hetvenes években elektromos buszokat is fejlesztett, majd az Opel Corsa megtervezésében is részt vett. Ma már nyugdíjas, még mindig Santa Barbarában él, de évente hazalátogat Magyarországra. David Scottal pedig azóta is tartja a kapcsolatot.•
