A feltalálókra általában találmányaik okán emlékezik az utókor, de Pattantyús-Ábrahám Géza esetében nem ez a helyzet. Jóllehet neki is voltak technikai újításai és szabadalmai, legnagyobb erénye az a folyamatos és önzetlen erőfeszítés volt, amivel a magyar mérnökképzést felvirágoztatta. 1956-ban, hetvenéves korában hunyt el, jegyzeteit azonban máig használják az oktatásban.
A diákjai által csak Patyi bácsiként emlegetett tanár 1885-ben született Selmecbányán, és ha a családfáját nézzük, bátran kijelenthetjük, hogy a vérében volt a kutatás és a tanítás. Apja orvos volt, nagyapja a bányászati akadémia professzora, és korábbi felmenői között is szép számmal akadnak tudósok és tanárok. Pattantyús-Ábrahám a Műegyetem elődjében végzett, ahol többek között Zipernowsky Károly és Bánki Donát voltak a tanárai, majd 1910-ben egy Ganz-ösztöndíj révén féléves úton vett részt, ahol vasgyárakat és erőműveket tanulmányozott Európa több országában és Amerikában. Hazatérése után ledoktorált, és tanítani kezdett az egyetemen, miközben vállalkozást indított. Főleg felvonókon és vízgazdálkodási fejlesztéseken dolgozott, illetve több magyar település villamosításában is részt vett. 1909-től villamosítással kapcsolatos szabadalmai is voltak, és még halála évében is bejegyeztetett egy bányászati vízágyút. De hogy 1952-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el, az legalább annyira szólt a tanári, mint a mérnöki tevékenységének.
Pattantyús-Ábrahám Géza 1912-től már adjunktus volt a Műegyetem Bánki Donát által alapított Gépszerkezettani Tanszékén (később Vízgépek Tanszék), és évtizedekig képezte ott a későbbi mérnökgenerációkat, 1930-tól már professzorként. A diploma utáni tanítás szervezett kereteit is szorgalmazta; az ő kezdeményezésére hozták létre 1939-ben a Mérnöki Továbbképző Intézetet (ma Mérnöktovábbképző Intézet), az első ilyen jellegű intézményt Európában. Első jegyzeteit az 1910-es években írta, tankönyveit, oktatási segédanyagait egész életében bővítette.
Mivel már a 20. század első felében is szinte áttekinthetetlenül sokféle gép létezett, Patyi bácsi rengeteg időt szentelt ezek rendszerezésének. A tanulmányaiban is alkalmazott, közérthetőségre törekvő munkamódszerének lényege volt egy probléma lecsupaszított, egyszerű megfogalmazása, a problémát befolyásoló tényezők kiemelése, illetve a gazdag vizuális magyarázatok. Haláláig közel száz tudományos publikációt és harmincnál is több szakkönyvet írt, így a magyar műszaki nyelv fejlesztésének is aktív részese volt. Kötetei közül kiemelkedik az 1937-ben megjelent Gépészeti zsebkönyv, amelyet gépészmérnök-hallgatók ma is gyakran forgatnak. Ezenkívül 26 évig volt a Technika (később Magyar Technika) folyóirat szerkesztője, és szerzői munkássága mellett számos szakkönyvet jegyez szerkesztőként is.
A tanítás mellett az egyetemi közösségi életet is fontosnak tartotta, tekintélyét ez csak erősítette. Részt vett az intézet sporteseményein, elnöke volt a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületnek, sőt az egyetem zenekara is Pattantyús-Ábrahám vezetésével élte egyik aranykorát. Könnyed emberi oldala humoros írásaiban mutatkozott meg, a patinás műegyetemi diáklap, az 1939-ben indult Vicinális Dugóhúzó egyik fővédnöke volt. 
Halála után Győrtől Miskolcig több iskola is felvette a nevét, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) előadóterem és szobor őrzi az emlékét.•
