Amikor Farkas Bertalan 1980-ban első magyar űrhajósként betette a lábát a Szaljut–6 űrállomásra, magával vitt egy kis műszert, amelyet alkotói csak Pillének becéztek, olykor pedig TLD-nek, ami a termolumineszcens dózismérő rövidítése volt.
A Pille a KFKI Atomenergia Kutatóintézetében (AEKI) készült Apáthy István vezetésével, kifejezetten Farkas Bertalan útjára, de fejlesztését megelőzte egy korábbi eszköz, amelyet öt év alatt terveztek meg. Ezt TLD–04B-nek hívták, és az űrhajósokat érő kozmikus sugárzás mérésére szolgált, viszont 12 kilós volt, a méréseit pedig csak a Földön lehetett kiértékelni. Egy hasonló, de kisebb és fedélzeten is leolvasható műszer konstruálására 1978-ban tett javaslatot a Farkas űrrepülését előkészítő szovjet delegáció, és Apáthyék egy évvel később fényes sikerrel jártak: a Pille alig egykilós volt, fogyasztása kicsi, és az űrállomáson is ki lehetett értékelni az adatait.
A világűrben, alacsony Föld körüli pályán nagyjából 60-80-szor annyi sugárterhelés éri az embert, mint a Földön, és ez egy ponton túl már kimutatható rákkockázatot jelent, ezért fontos a kozmikus sugárzás rendszeres figyelése. A Pille doziméter ezt egy speciális kristállyal teszi lehetővé: egy vastagabb filctoll méretű tokba diszpróziummal szennyezett kalcium-szulfátot helyeznek, amely – tulajdonságai révén – elnyeli a kozmikus sugárzást, és közben ionizálódik. Az egykilós műszer pedig maga a leolvasó: tokostul bele kell dugni a kristályt, amely aztán melegítés hatására a sugárzással arányos erősségű fényt bocsát ki, és ebből lehet következtetni a sugárzás mértékére. A leolvasás a kristályt alapállapotba állítja vissza, így újra fel lehet használni. Az AEKI kutatói méréseikkel egyebek közt azt is megállapították már, hogy a sugárzás hogyan függ a naptevékenységtől, hogy a vékonyabb falú űrhajók belsejében nagyobb a sugárzás, illetve hogy a sugárzás eltérő az űrállomások különböző moduljaiban is.
A Pillét 1980-as debütálása után Apáthy és kollégái még többször korszerűsítették, 1983-ban egy érzékenyebb változata feljutott a Szaljut–7-re, 1984-ben Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő mért vele a Challenger űrsiklón, 1986-ban pedig a Mir űrállomásra is felkerült egy példány. 1994-re elkészült egy modern, mikroprocesszoros verzió, és ennek módosított darabjai megjárták a Mirt, majd a Nemzetközi Űrállomást (ISS) is. Utóbbin 2001-ben James Voss amerikai űrhajós 1700 mérést végzett a Pillével az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kísérletében. 
A legnagyobb sikert azonban 2003-ban érte el a műszer: az Orosz Űrügynökség az űrállomás állandó szolgálati rendszerének részévé tette a kis gépet. Az ISS mindenkori legénységének orosz tagjai így a mai napig a Pillével figyelik a kozmikus háttérsugárzást, a mérőrudakat az űrsétákra is magukkal viszik. 2007-ben a magyar űrturista Charles Simonyi is használta a műszert. 2018 nyarán pedig a Szojuz MSZ–09 legénysége új Pillét vitt az űrállomásra, és 15 év szolgálat után lecserélték a régi leolvasó egységet egy korszerűbbre. Ezzel együtt nyolc új dózismérő rudacska is került az ISS-re, így már összesen húsz van odafent. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a legsikeresebb magyar űrkütyüre még sokáig büszkék lehetünk.•
