A morfium az álmok görög istenéről, Morpheuszról kapta a nevét, amikor egy német gyógyszerész izolálta 1804-ben. A később morfinként is ismert alkaloid (növényi eredetű, nitrogéntartalmú vegyület) bódító, fájdalomcsillapító hatása már akkor ismert volt, de a nagyüzemi gyártására alkalmas eljárást több mint egy évszázaddal később sikerült csak feltalálni – egy magyar gyógyszerésznek, Kabay Jánosnak köszönhetően.
Kabay a mai Tiszavasvári elődtelepülésén, Bűdszentmihályon született 1896-ban, Hajdúnánáson érettségizett, majd a Budapesti Műegyetemen kezdett tanulni. Egy félév után besorozták katonának, és az első világháború poklában többször is volt alkalma megfigyelni a morfin hatását. Aztán amikor a háborút követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen gyógyszerésszé képezte magát, érdeklődése a morfiumgyártás felé fordult. A Gyógynövény Kísérleti Állomáson kezdett kísérletezni későbbi feleségével, a szintén vegyész Kelp Ilonával együtt, aki közös életükben végig segített férje kutatásaiban.
A morfiumot addig ópiumból, azaz a mák éretlen termésének megalvadt nedvéből nyerték ki, de a 20. század elején már sokan kész tényként kezelték, hogy létezik hatékonyabb mód is. Kabay kétszer is talált ilyet. Először az úgynevezett zöld módszert dolgozta ki, amely során az éretlen mákot virágzás után learatták, felaprították, majd vegyszerek és préselés útján kivonták belőle a morfint. Kabay 1925-ben szabadalmaztatta a metódust, két évvel később pedig megalapította szülővárosában az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Az üzem indulása nem volt zökkenőmentes, több évig anyagi problémákkal küzdött, nem kis részben azért, mert kiderült, hogy bár a zöld módszer hatékony, ám egyáltalán nem gazdaságos. A gyógyszerész ezért elkezdett kísérletezni az addig a gyár udvarán tárolt, hulladékként kezelt száraz mákszalmával – és ezzel szembementek az akkori tudományos közvéleménnyel, amely úgy tartotta, hogy a mák érésekor a növényben lebomlik a morfium.
Az áttörésben egy furcsa véletlen is szerepet játszott. Kelp Ilona szalmamintákat vizsgálva azt figyelte meg, hogy a kazal különböző részeiről vett minták között egyik-másikban jelentősen nagyobb az alkaloidtartalom. Mint kiderült, az üzem dolgozói rendszeresen a kazal egyik oldalánál vizeltek, és az érintett minták onnan származtak – a vizelet szulfidjai olyan reakciót indítottak be, amely növelte a minta alkaloidtartalmát. Ez adta az ötletet Kabaynak, hogy kénsavas vízzel próbálja kivonni a mákszalmából a morfint, és próbálkozásait siker koronázta. Az így kidolgozott száraz módszer már gazdaságos volt, mert alapanyaga igen olcsó és sokáig tárolható maradt, ezért az eljárást nemcsak idényben lehetett alkalmazni, hanem egész évben. Ráadásul a zöld módszer egyik legnagyobb hátulütője is megszűnt: az értékes mákszemek nem vesztek kárba, hiszen a szalma már az érett mák kinyerése után keletkezett.
Kabay 1931-ben szabadalmaztatta itthon a módszert, majd a következő években még tíz országban. A gyár 1930-ban még csak pár kilogramm morfiumot állított elő, de 1936-ban már 724-et, és egyre több külföldi partnerrel dolgozott. A vállalkozás felvirágzását azonban Kabay János már nem érhette meg, 1936-ban, egy sérvműtét után fellépő vérmérgezés következtében, Budapesten váratlanul elhunyt.
Nevét ma rangos emlékérem őrzi, életműve 2016 óta hungarikum, az általa alapított tiszavasvári gyár pedig még napjainkban is termel.•
