Amikor Kemény János a Dartmouthi Főiskola matematikaprofesszoraként bekanyarodott autójával a parkolóba, a rendszámtáblája büszkén hirdette: LOGIC.
Kemény logikából doktorált a Princeton Egyetemen, a logikára filozófiai irányzatként is tekintett, és ez életének több fontos állomását is meghatározta. Az is logikus lépés volt, amikor 1940-ben az addig Budapesten élő, zsidó családja emigrált az Egyesült Államokba. A ragyogó intellektusú, 1926. május 31-én született fiú így New Yorkban fejezte be a középiskolát, majd a háború utolsó évében katonaként a Manhattan-terv bölcsőjébe, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumba került. Ott felettese a későbbi Nobel-díjas Richard Feynmann lett, de együtt dolgozhatott Neumann Jánossal is, és megismerte Teller Edét, Wigner Jenőt és Szilárd Leót. A Princetonon már amerikai állampolgárként diplomázott, majd Albert Einstein tanársegédje lett. Einstein később személyesen ajánlotta be őt a Dartmouth professzori pozíciójára, amelyet 27 évesen, 1953-ban el is fogadott, két év múlva pedig már a matematika tanszéket vezette.
A Dartmouth a következő egy-másfél évtizedben a világ egyik vezető informatikai intézménye lett, és ebben óriási szerepe volt Kemény Jánosnak, illetve kollégájának, Thomas Kurtznak. A magyar matematikus Los Alamosban dolgozott először számítógépekkel, és már 1962-ben számítógépközpont megépítését javasolta az egyetemen, amit végül 1966-ra sikerült megvalósítani. Addigra Kemény és Kurtz két vívmánnyal is forradalmasította az informatikát: az időosztásos rendszerrel és a BASIC programnyelvvel.
Fontos tudni, hogy akkortájt a számítástechnika a kiváltságosok passziója volt, és a gépközpontokban „kasztrendszer” működött. A felhasználók jellemzően lyukkártyás környezetben kódoltak, vagyis a programokat megfelelő helyeken kilyukasztott papírlapok formájában állították elő. Ezek lefuttatásához szükség volt egy operátorra, aki a kártyaköteget beolvastatta a géppel, majd miután a gép végrehajtotta a programot, a felhasználó kapott egy hibalistát. A géphez csak az operátorok jutottak hozzá, akik a beavatottak felsőbbrendűségével tekintettek a júzerekre – és Keményék ezzel mentek szembe.
Az időosztás elvét már mások is leírták korábban, de Kemény és Kurtz alkotta meg 1964-ben az első ilyen sikeres rendszert, a DTSS-t (Darthmouth Time Sharing System). A DTSS-ben a központi gépet egyszerre többen használhatták több terminálról, és a gép az éppen futtatott programok igényeihez igazítva osztotta szét az erőforrásait. „Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor nem kellett többé kártyákat lyukasztgatnom” – mondta erről később Kemény a Fizikai Szemle szerint. Másik találmányukról, a BASIC-ről így nyilatkozott: „Azért találtam ki, mert úgy éreztem, hogy a számítógépet hozzáférhetővé kell tenni minden egyetemi hallgató számára.”
A programnyelvet a létező Fortran nyelv alapján hozták létre, kimondottan oktatási céllal. A kezdeti BASIC (Beginner’s All-purpose Symbolic Instruction Code) könnyen megtanulható és bővíthető volt, világosak voltak a hibaüzenetei, hardvertől és operációs rendszertől függetlenül működött, és szabadon lehetett terjeszteni. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően hamar elterjedt, sőt az otthoni számítógépek alapnyelvévé vált, mert nagyon jó ugródeszka volt a bonyolultabb programnyelvekhez. A Commodore és Sinclair gépeken felnőtt generáció így BASIC-ben tanult meg programozni (emlékezzünk a Magyar Televízió TV-BASIC műsorára), és még a kilencvenes években is volt egy újraéledése. Aztán a korszerűbb szoftvertechnikai megoldások kiszorították a piacról, de azóta is nosztalgikusan emlékeznek rá az informatikusok.
Kemény később a Dartmouthi Főiskola rektora lett, és 1992-ben bekövetkezett haláláig már nem az informatikát, hanem az intézményt demokratizálta: ő tette lehetővé, hogy indiánok, feketék és nők is beiratkozhassanak a konzervatív iskolába.•
