Kármán Tódor leginkább azokkal a külföldi kutatásaival vált ismertté, amelyek a szuperszonikus repülést és az űrhajózást segítették elő (nem véletlenül Kármán-vonal a neve az űr határának). Pedig mielőtt kivándorolt, az Osztrák–Magyar Monarchiában is nagy aeronautikai, azaz repüléstani sikert ért el, mégpedig az első katonai helikopterrel. Nem egyedül tette ezt: Petróczy Istvánt és a cseh Vilém Žurovecet kell még megemlíteni, hiszen Kármánéval együtt az ő nevükből született a PKZ rövidítés, amivel két elkészült helikopterüket jelölték.
Bár az első kísérleti helikopter már 1907-ben felemelkedett (30 centis magasságba) Franciaországban, katonai célú fejlesztésében a magyar hadsereg volt úttörő. Az első világháborúban a légierő megjelenésével veszélyessé és nehézkessé vált a hidrogénnel töltött megfigyelő ballonok használata, ezeket tervezte kiváltani Petróczy István őrnagy „kötött helikoptéra” segítségével. Petróczy 1916 végén bízta meg Kármánt a feladattal.
Kármán Tódor akkor, 36 évesen már megbecsült kutató volt: az Aacheni Műszaki Egyetem Aeronautikai Intézetének éléről vonult a háborúba, ahol tartalékos főhadnagyként a Bécs melletti Fischamendben, szélcsatornával felszerelt laboratóriumban kutatott. Ott kezdődött a PKZ helikopterek fejlesztése, a tervezésért Kármán, a kivitelezésért a gépészmérnök Žurovec felelt (a projekt későbbi fázisaiban ő mind több feladatot vállalt, ahogy Kármán, egyéb elfoglaltságai miatt, egyre kevésbé ért rá).
A PKZ-k helyben lebegő gépek voltak, amelyekre megfigyelőállást és fegyvert is tervezett Kármán, így szabadalmaztatták a járművet. A PKZ–1 fejlesztése 1917-ben kezdődött, és egy évvel később, márciusban már repüléspróbát tartottak. A jármű a Magyar Általános Gépgyárban készült, de a gyártásban Asbóth Oszkár is részt vett, ugyanis a fiatal aviatikus akkortájt alapította légcsavargyárát, ahol aztán a PKZ-k propellerei készültek. A 650 kilós helikopter négy tesztrepülésének tanulságaiból kiindulva rögtön megkezdődött a PKZ–2 tervezése, és ezt tekinthetjük az első igazán működőképes katonai helikopternek. A pestszentlőrinci Lipták-gépgyárban épített PKZ–2-ben egy 100 (később 120) lóerős motor hajtott meg két, ellentétes irányba forgó propellert, légcsavaronként percenkénti 600 fordulattal, az 1400 kilós járművet pedig három, földön rögzített feszítőkötéllel stabilizálták.
A gép első próbájára 1918 tavaszán került sor, és összesen 36 sikeres repülése volt. Ezek során bebizonyosodott, hogy a PKZ–2 képes fél órán át 50 méteres magasságban lebegni. A harctéren bevetni azonban már nem tudták: augusztusban egy bemutatón a kötelek nem megfelelő feszessége miatt a helikopter belengett és lezuhant.
A PKZ-kísérletek legnagyobb eredménye azonban nem is a sok sikeres repülés volt, hanem az a tanulság, hogy a konstrukció mérnöki zsákutca, mert ilyen merev légcsavarral nem lehet stabilan repülni. Kármán ezt felismerte, de további PKZ-k tervezésére nem volt módja, mivel visszatért Aachenbe, ahol inkább alapvető repüléselméleti kísérleteket végzett, fontos megfigyeléseket téve a turbulenciáról és a szárnyprofilformákról.
Érdekes adalék, hogy Asbóth Oszkár kitartott a merev légcsavaros helikopter mellett, és miközben a sajtóban Kármánt próbálta lejáratni, évekig a PKZ elveire épülő saját helikoptereket tervezett. Ezek a gépek lényegében nem tudták túlszárnyalni a PKZ eredményeit, de arra jók voltak, hogy az önmegvalósításban ügyes Asbóth – 1956-os, Az első helikopter című könyvének köszönhetően – magának vindikálja az elsőséget, attól sem riadva vissza, hogy saját gépeiről készült fotókon kiretusálja a feszítőköteleket. A tudománytörténelem évtizedek múlva igazságot szolgáltatott neki is és a PKZ helikoptereknek is.•