Hedy Lamarr élete a legkevésbé sem úgy indult, hogy bárkinek is eszébe juthatott volna, hogy olyan matematikai eljárásokat fog kidolgozni az adattovábbítási rádiófrekvenciák váltakozására, amelyek a második világháborúban segítik a szövetségesek torpedóit, hogy elkerüljék az ellenség zavarását, később pedig a wifi, a GPS- és a Bluetooth-technológia alapját fogják jelenteni.
Lamarr az első világháború első hónapjaiban született Eva Maria Kiesler néven (Hedy Lamarr a felvett művészneve volt) a Monarchia korabeli Bécsben, anyja magyar, apja galíciai zsidó volt. Egészen fiatal korában elkezdte érdekelni a színészet, viszont emellett erősen vonzódott a műszaki tudományokhoz is, bár e területen formális képzésben nem részesült. Ausztriában a két háború között egyre sikeresebb színésznő lett, ami nemzetközi ismertséget és gazdag férjet eredményezett a számára. Első férje, Fritz Mandl fegyvergyáros Ausztria negyedik leggazdagabb embere volt, és jóllehet apai ágon szintén zsidó származású volt, fegyvereket adott el Olaszországnak és Németországnak is.
Lamarr gyakran elkísérte férjét haditechnikai konferenciákra és üzleti tárgyalásokra, és ekkor vált számára is egyértelművé, hogy különös tehetsége van az alkalmazott matematikához, illetve az akkor még „feltalálásnak” nevezett műszaki fejlesztésekhez. Miután 1937-ben Párizsba szökött (felvette az összes ékszerét, és a szó szoros értelmében köddé vált), majd Londonba, végül az Egyesült Államokba érkezett, ahol a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió szerződtette. Volt elég szabadideje, hogy hobbijával, a feltalálással is foglalkozzon. Feltalált például egy új típusú közlekedési lámpát, illetve egy pezsgőtablettát is (ez utóbbit piacra dobták, de nem lett sikeres; Lamarr is elismerte, hogy szörnyű íze volt).
A második világháború hozta el számára a műszaki kiteljesedés lehetőségét. Megismerkedett a repülőgépipari mágnás Howard Hugheszal, aki, miután Lamarr egy alkalommal – a madarak testalkatára hivatkozva – változtatásokat javasolt neki a repülőgépek terveiben, emberekkel és pénzzel is támogatni kezdte Lamarr „bütykölő hobbijait”, ahogy a színésznő nevezte tevékenységét egyik interjújában.
Hamarosan Lamarrt a rádióirányítású torpedók vezérlése kezdte foglalkoztatni, mert ezeket az ellenség zavarásai könnyűszerrel eltéríthették. E probléma kiküszöbölésére kiötölt egy frekvenciaugrásokkal operáló rendszert (az úgynevezett egyidejű frekvenciaváltást), amely a folyamatosan váltogatott rádiófrekvenciák miatt nem volt érzékeny az ellenség zavarásaira. Az elvet ismerősével, egy avantgárd zongorista-zeneszerzővel tökéletesítette, és 1942-ben „Titkos kommunikációs rendszer” néven szabadalmaztatták is. 
Az amerikai haditengerészet azonban bizalmatlan volt a kívülről érkezett fejlesztésekkel szemben, emiatt a Lamarr által kifejlesztett technológiát csak húsz évvel később építették be a torpedóirányítási rendszerekbe. Ám a frekvenciaugrás végül olyan széles körben elterjedt, hogy manapság szinte az összes vezeték nélküli kommunikációs technológia a Lamarr által kigondolt alapelveket alkalmazza a wifitől és mobiltelefonoktól kezdve a Bluetoothon át a helymeghatározásban elengedhetetlen GPS-műholdakig.
Lamarrt időskorában elhalmozták az elektronika úttörőinek kijáró kitüntetésekkel, és beválasztották az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába is. 2000-ben, Floridában hunyt el. •
