„Ha a világ előtt akarunk járni, tudni kell, merre mennek mások. Ne csak kövessük őket.” (Zipernowsky Károly)
A 19. század az elektromosság százada. A század hajnalán Antonio Volta gróf, olasz fizikus feltalálta oszlop formájú egyenáramú telepét, amelynek energiájával az angol Davy ívlámpákat akart működésbe hozni. A szénrudak felvillanása csak egy pillanatig tartott.
1848-ban Foucault és Dubosq francia fizikusok megszerkesztették első használható szénívlámpáikat, s 1856 augusztusában már egy magyar fizikus, Jedlik Ányos ívlámpakísérleteiben gyönyörködhettek a Pannonhalmán egybegyűlt fizikusok.
Az egyenáramú kísérletek mellett a figyelem a váltakozó áram felé fordult. 1832-ben egy francia műszerész által épített generátor az elektrotechnika történetében először állított elő váltakozó áramot.
Az elektrotechnika és villamosítás óriásai: Edison, Siemens, Crompton úgy vélték, hogy a váltakozó áramnak nincs jövője, s különösen a nagyfeszültségű energia elosztását megoldhatatlannak látták.
Három magyar mérnök: Bláthy Ottó Titusz (1860–1939), Déri Miksa (1854–1938) és Zipernowsky Károly (1853–1942) megoldotta ezt a problémát.