„Büdös, egy kicsit savanyú káposzta szagú, de eltűrjük nemzeti büszkeségből.” (Jókai Mór a gázvilágításról)
Közel százéves a címadó reklám, amely az akkori viszonyok között egy korszerű energiahordozót és a vele üzemeltethető készüléket hirdette.
Az 1920-as évek elejétől tanfolyamokat szerveztek, „Segítsünk főzni?” címmel. 
A háztartási gáz elindult diadalútjára. De hogyan?
A meleg és fény utáni vágy szinte egyidős az emberiséggel. A mindig többet és tökéletesebbet nyújtó technikai fejlődés nagy korszakai nem kerülték el hazánkat sem.
Pest város tanácsa 1703. március 7-i ülésén határozott arról, hogy öt szál faggyúgyertyát vásárol utcai világításra. 1796-ban 500, 1840-ben már 2000 olajlámpa világított Pesten. Néhány év múlva a gázvilágítás került napirendre. Jókai Mór Életképek című lapjában 1847-ben írta: „Lesz, lesz tehát gázvilágításunk, igen, és lesz bizony …hanem hogy megérjük-e mikor lesz? az aztán a kérdés. Ó, mert olly rövid az emberi élet. Az emberélet rövidsége lesz az oka, hogyha meg nem érjük.” A tárgyalások a légszeszvilágításról valóban lassan haladtak. (Kezdetben így nevezték a világítógázt. Ma is utca őrzi nevét a fővárosban az első gázgyár közelében.)
1856. december 21-én kezdetét vette Pesten a gázvilágítás, s mint Edvi Illés Aladár Budapest műszaki útmutatója 1896 című munkájában írta: „Pesten 802 db nyilvános és 9184 magán láng égett.”
Az első gázgyár Pesten az egykori Lóvásár (ma II. János Pál pápa) téren épült meg. Először a Kerepesi (ma Rákóczi) úton és a Baross utcában világítottak gázlámpák. 1866-ban már működött a budai gázgyár a Margit körút és a Kisrókus utca sarkán. 1878-ban Újpesten, majd 1884-ben a Soroksári úton épült gázgyár. A fővárosi közgyűlés 1910. június 23-án határozott az Óbudai Gázgyár megépítéséről. A munkálatok még abban az évben elkezdődtek a Hajógyár melletti Homokos dűlőben, az ünnepélyes átadásra pedig 1914. június 15-én került sor. A gázgyár a kor legmodernebb berendezéseivel működött, és ez Európa-szerte elismerést vívott ki. Nemkülönben az egész telep, amelynek egy része még ma is megvan. 
A tervezési munkák jelentős része Almási Balogh Lóránt (1869–1945) szakértelmét dicséri, aki a Műegyetemen szerzett oklevele után munkásságát Lechner Ödön és Alpár Ignác, a kor neves építészeinek műhelyeiben kezdte.
Az Óbudai Gázgyár termelésének indulása után a korábbi gyárak megszűntek, illetve csak elosztóként működtek tovább.
Igazi szerepét a gázenergia városi gáz formájában a háztartásokban találta meg, amikor a világításról áttértek az itt felhasználható fogyasztásra. Tanfolyamok sorát rendezték, hogy megismertessék és megszerettessék a gázsütő, -fűtő és -főző készülékeket.
Az Óbudai Gázgyár 1976-ban került műemléki védelem alá. A gyárban a termelés 1984-ben fejeződött be. S az utcai gázlámpák? Mint egy jelentős technikai fejlesztés emlékei világítanak, köztük a Műegyetem K épülete előtt. Emlékeztetnek! S a megújuló Óbudai Gázgyár telep sajátos hangulatot árasztó épületei, reméljük, egy nagy korszak üzeneteit hordozzák még sokáig az arra járóknak, s új funkcióikkal a közjót szolgálják.•
