Száz éve a gyerekek facsigával és hintalóval játszottak, ma pedig videojátékokkal – az átmenetet itthon a Mikromat kibernetikai építőkészlet jelenthette, amely egyben a hazai informatikafejlődés fontos állomása. Ez volt ugyanis az első játék, amely révén iskolások ismerkedhettek a számítástechnikával – bár akkor e tudományágat még a kibernetikával vették egy kalap alá. Akárhogy is nevezték, az informatika lenyűgözött egy szegedi születésű középiskolai tanárt, Kovács Mihályt (1916–2006).

Tizennyolc évesen belépett a piarista rendbe, 1942-ben matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1943-tól 1982-es nyugdíjazásáig a budapesti Piarista Gimnázium tanára volt, két hosszabb szünettel: a világháború végén tábori lelkészként nyújtott lelki támaszt a nyugatra hurcolt magyar leventéknek, 1948-tól két évig pedig a gimnázium átmeneti megszűnése miatt nem tanított. Tanárként hallatlanul előremutató volt, ráérzett a jövő technoló­giáira, diákjainak atomfizikai és kibernetikai szakköröket szervezett. Utóbbi 1958-ban indult el, amikor Magyarországon még csak a második számítógép épült, az MTA-n. Kovács Mihály diákjaival eleinte játékgépeket, például malmozógépet fejlesztett, de legsikeresebb találmánya a Mik­ro­mat lett, amelyet bátran nevezhetünk korai számítógépmodellnek is.

Az őskütyü alapja egy amerikai gép, a Mi­ni­vac 601 volt, ebből az iskola 1964-ben beszerzett egy példányt, és tanórákon használták kísérletek modellezésére. Kovács 1966-ban határozta el, hogy megépíti ennek egy részben egyszerűbb, részben továbbfejlesztett változatát. A munkába bevonta diákjait is, akiket egyenrangú félként kezelt – hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a prototípust végül nem is ő, hanem egyik diákja, Woynarovich Ferenc alkotta meg. A Minivac 601-ben hat egység volt, a Mikromatban csak négy, viszont ezeket integrálták, vagyis egy nyomtatott áramköri panelre kerültek.
A panel kapott négy jelfogót, kijelzőként néhány izzó funkcionált, és az egészet betették egy fadobozba, amelynek a felületén majdnem kétszáz bemeneti nyílás ásítozott – ezeket huzalokkal összekötve lehetett a számítógépmodellt „programozni”, egyszerű feladatokat (például a farkas, a kecske a káposzta és a gazda ismert problémáját) megoldva. A prototípus a behúzó jelfogók ciripelése után a Tücsök nevet kapta, de a boltokba már a komolyabb Mikromat néven került. A játék dobozán egy elmélyülten huzalozó kispajtás mellett egy szovjet monstrumon, az Ural–2-n dolgozó felnőtt volt látható, utalva arra, hogy játéknál többről van szó.

A Mikromat tanszerként kapott szabadalmat, a Budai Járási Háziipari Szövetkezet gyártotta, és 1967-től a hetvenes évek elejéig árulták, például a Keravillban. 400 forintos kezdőáron több mint háromezer darab kelt el belőle. Hogy mennyire élvezték a kibernetikára fogékony gyerekek, jól mutatja az eset, amikor Woynarovich hazavitte a prototípust tesztelni: kisöccse inkább saját kapcsolásokat próbált hekkelni ahelyett, hogy a játékhoz kapott 150 oldalas leírást használta volna.

A nyolcvanas években elindult számítástechnika-oktatás már részben Kovács Mihály és az általa létrehozott szellemi műhely eredményeire épült. Az idős tanár még a kilencvenes években is szaklapokban publikált, és 2006-ban bekövetkezett haláláig szívesen mesélt a kibernetika hőskoráról. Idén, születése századik évfordulóján a Piarista Rend és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság is megemlékezett róla. Egyik rendezvényről sem hiányzott a Mikromat. •