A kontaktológia – a szemészeten belül a kontaktlencsékkel foglalkozó szakterület – több kiváló magyar szakembert adott a világnak, például Csapody Istvánt vagy Györffy Istvánt, aki 1939-ben először használt üveg helyett műanyag lencséket. Egy igen fontos technológiai lépést pedig Dallos Józsefnek köszönhetünk, akinek munkája nagy hatással volt a kontaktológiára.
Dallos 1905-ben született Budapesten, ahol orvosnak tanult, és a szemészeti szakképzést az akkor már Európa-szerte ismert és több szembetegség gyógyítását kidolgozó Grósz Emil klinikáján szerezte meg. A kontaktlencsék – vagy ahogy még akkoriban hívták, kontaktüvegek – fejlesztése sokat ígérő szakterület volt, és már nagy múltra tekintett vissza. A kontaktlencse koncepcióját már a 16. század elején Leonardo da Vinci is leírta; az angol Thomas Young a 19. század elején vízzel töltött, üveglapos tasakkal kísérletezett, 1888-ra pedig elkészültek az első olyan kontaktlencsék, amelyeket már pár óráig lehetett viselni. Ekkoriban a kontaktlencsék még fúvással gyártott üvegből készültek, és nem idomultak jól a szemhez.
1928-ban a már említett Csapody István kidolgozott egy új eljárást, hogy mintát lehessen venni a szemről, és leírta, hogy a szaruhártya görbülete csak középen félgömbszerű, a széle felé haladva viszont ellaposodik. Hasonló nyomon volt a budapesti 1. Számú Szemklinika laboratóriumában kísérletező Dallos József is, csak ő Csapodyval ellentétben nem paraffint használt, hanem a Poller-féle negocollt, amely egy melegítve lágy, hűlésre dermedő algaszármazék volt. A kapott szemfelületmintát Dallos rézlemezből készítette el, és erre hajlította rá a felhevített kontaktlencseüveget. A lencsét ezután méretre vágta, majd lecsiszolta a sorjákat, illetve a kívánt látásjavító dioptriát is rácsiszolta az üvegre. A végeredmény egy olyan személyre szabott kontaktlencse lett, amelyet egész nap lehetett hordani, csak éjszakára kellett kivenni. Jóllehet az első lencsék már 1929-ben elkészültek, a szemész 1934-ben kért csak magyar, amerikai és angol szabadalmat a találmányára, amelyet individuális kontaktüvegnek nevezett. Kontaktlencséje kereskedelmi útját is egyengette, például megszervezte a negocoll nagyüzemi gyártását.
Dallos József Magyarországon fejlesztette ki kontaktüvegét, és itt is alkalmazta először, de miután Grósz Emil nyugdíjba ment, a fiatal orvos-feltaláló emigrált. Angliába költözött, ott folytatta a munkásságát, és nemzetközileg elismert szemész lett. Később azt kutatta, miként lehetne a kontaktlencsére fúrt apró lyukakkal segíteni a könnycserélődést. A lencsék sérülékenységét a műanyag – egészen pontosan metil-metakrilát – alkalmazása oldotta meg; a törhetetlen kontaktlencséket Györffy mellett a New York-i Theodor Obrignek tulajdonítják az orvostörténészek. Obrig írta 1942-ben az első kontaktológiai szakkönyvet, az abban ismertetett mintavételi technikákat Dallostól tanulta meg, és Dalloshoz hasonlóan készítette a lencséit.
Dallos József 1979-ben hunyt el Londonban. Azóta díj őrzi a nevét: a Brit Kontaktlencse Szövetség a Josef Dallos Awarddal ismeri el a kontaktológia kiválóságait.•