„Száz vasútat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek.” (Petőfi Sándor)
Ki az, akit valahol valamikor nem csapott meg a mozdony füstje? Napjaink nosztalgiaszerelvényeire – melyeket közel százéves gőzmozdonyok vontatnak – alig lehet jegyet kapni. Generációk járnak a Magyar Vasúttörténeti Parkba, hogy lássák a tegnap csodáit.
„A telekommunikációs mérnökképzésben egyre fontosabb szerepet játszik a technológiai ismeretek oktatása.” (Barta István)
„Halló, halló, itt rádió Budapest” – hangzott fel 1925. december elsejétől a rádió „ideiglenes”, majd állandó stúdiójából e tudomány- és technikatörténeti bejelentkezés. Július 20-i írásunk ennek kívánt emléket állítani. Most a rádiógyártásra emlékezünk.
„A jó konstruktőr olyan, aki a gyártáshoz legalább annyit ért, mint egy gyakorlott technológus.” (Korbuly János)
Egy technikatörténeti előadásom után a hallgatók közül valaki megjegyezte: „Többen azon dolgozunk, hogy legyen újra Pannónia motorkerékpár-gyártás Magyarországon.” Mellette álló társa megszólalt: „Nekünk van, apám kedvence, ma is jól működik.” Így „folytatódott” az óra a Műegyetem Q épületének F16-os termében.
Az első motorkerékpártervet Bánki Donát készítette 1894-ben. Az első belső égésű motorral hajtott járművet, melyet postai levélgyűjtésre használtak – Csonka János terve alapján –, a Ganz-gyárban készítették 1900-ban.
„Nehezíti a hazai tudományos kutatást, hogy bizonyos témákra kizárólagosságot vindikál magának egy-egy jól beszervezett csoport. … Szokjunk le az „újra feltalálásról”, de vegyük komolyan az itthoni találmányokat.” (Magyari Endre)
„Szól a rádió” – ugye ismerős az LGT 1977-ben megjelent híres slágere? E dal a solti rádióadó üzembe helyezésének évében született, melynek híres elődjét, a lakihegyi adót 1985-ben ipari műemlékké nyilvánították. S a kezdetek?
A 19. század „telefonhírmondó”-ja után a 20. század első évtizedeiben a figyelem a mai értelemben vett rádiózás felé irányult. Így volt ez Magyarországon is.
A Posta Kísérleti Állomás egy 1903-ban vásárolt szikra adóval és koherens vevővel a Csepeli Weiss Manfréd gyár és az újpesti Egyesült Izzó gyárkéményei között folytatott kísérleteket.
Tihanyi Kálmán 1926-os szabadalmát az UNESCO 2001-ben a szellemi világörökség részének nyilvánította.
Az 1960-as évek elején Magyarországon a televízió nem csupán családi programok, de lakóközösségek összetartója is volt. Ki emlékszik ma már a Kékes tévére, s majd néhány év múlva a fokozatosan elterjedő Videoton és Orion gyárak színes televízióira? Napjainkban már ugyancsak nehéz a választás az üzletek 21. századi híradás-technikai „mindentudó” készülékei közül!
A 20. század első negyedének végén a rádió mellett a képtovábbítás és vétel „csodája” tartotta izgalomban a világot, melyhez két magyar mérnök: Mihály Dénes (1894–1953) és Tihanyi Kálmán (1897–1947) is nagyban hozzájárult.
„A legfontosabb az életünkben, hogy a munkát önmagáért szeressük. Mert a munka adja életünk igazi értelmét és tölti ki azt tartalommal.” (Kandó Kálmán)
A Budapesten, 1869. július 8-án született Kandó Kálmán nevét évtizedeken át villamos mozdonyok viselték, ezek voltak a „Kandó-mozdonyok”. Gimnáziumi tanulmányait a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban kezdte, majd a Kármán Mór alapította gyakorló főgimnáziumban (ma: Trefort utcai gimnázium) fejezte be. (Ez volt Európa első gyakorló gimnáziuma tanárjelöltek részére.) 1892-ben kapott kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet a budapesti (kir.) József Műegyetemen.
„…igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, de különösen a Magyar Királyságban és csatolt tartományaiban (…) ahol igen nagy vidékek víz alatt vagy mocsarakká alakulva hevernek, a malomgátak rosszul vannak építve, a közutak elhanyagoltak, nyilvánvaló ezen tudományok oktatásának szükségessége.” (II. József)
A fentiek II. József 1782-ben aláírt alapító levelében olvashatóak, amelynek alapján létrejött az Institutum Geometrico Hydrotechnicum (Mérnöki Intézet), ahol földmérő, vízszabályozó, térképíró, ármentesítő mérnököket képeztek. (A Mérnöki Intézet jogutódja a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.)
Természetesen a folyók, tavak hasznosítása, alkalmi rendezése – mai szóval a vízgazdálkodás – hosszú időre nyúlik vissza a Kárpát-medencében.
„Csak az az igaz tudomány, amely világra szól.” (Eötvös Loránd)
Nyolcvan évvel ezelőtt az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) vezérigazgatójánál megjelent a gyár laboratóriumának egyik kutatója, Bródy Imre (1891–1944), s bejelentette – akkor még csak általa tudott nagy találmányát –, hogy feltalálta a kripton töltésű izzólámpát.
„Idejekorán fel kell készülni a jövőben jelentkező szükségletekre, hogy azokat minél nagyobb eredménnyel lehessen kielégíteni.” (Mechwart András)
Utazott Ön már, kedves Olvasó, railjet vonattal Budapest, Győr és Bécs között?
Az utastérben monitoron nyomon követhető az útvonal és a pillanatnyi sebesség, amely egyes szakaszokon meghaladja a 150 km/h-t. Alig három óra alatt ér a vonat a bécsi pályaudvarra.
Bizonyára hallott, illetve olvasott már arról a kedves Olvasó, hogy több mint hetven esztendővel ezelőtt egy legendás motorvonat is „világcsúcsot futott” e pályaszakaszon. Ez volt az Árpád motorvonat, amely 2 óra 58 perc alatt tette meg az utat Budapest és Bécs között. Az eredmény elérésében meghatározó szerepe volt egy mérnöklegendának, Jendrassik Györgynek (1898–1954), aki az 1844-ben alapított Ganz-gyár nemzetközi hírű járműgyártó hagyományait gazdagította dízelmotor-fejlesztő tevékenységével.
„Hazánk boldogulása ma már elsősorban a műszaki tudományok gyakorlati alkalmazásának sikeréhez van kötve.” (Wartha Vince)
A 19. század végén egy műegyetemi tudós professzor a középkorban ismert fémes fényű lüsztermáz, az eozin titkának feltárásával világhírűvé tette a magyar vegyészetet éppúgy, mint a pécsi Zsolnay-gyárat. Ő volt Wartha Vince (1844–1914). 1860-ban lett a pesti József Polytechnicum hallgatója, majd útja Zürichbe, a kor legjobb műszaki főiskolájára vezetett. „Műszaki kémikus” oklevelének megszerzése után egy másik nagyszerű egyetem – a heidelbergi – diákja lett, s itt avatták doktorrá 1865-ben. Hazatérte után, 1867-ben lett az akkor már egyetemi címet viselő Műegyetem tanára, majd ő alapította 1870-ben a Kémiai Technológia Tanszéket.
„Ha a világ előtt akarunk járni, tudni kell, merre mennek mások. Ne csak kövessük őket.” (Zipernowsky Károly)
A 19. század az elektromosság százada. A század hajnalán Antonio Volta gróf, olasz fizikus feltalálta oszlop formájú egyenáramú telepét, amelynek energiájával az angol Davy ívlámpákat akart működésbe hozni. A szénrudak felvillanása csak egy pillanatig tartott.
1848-ban Foucault és Dubosq francia fizikusok megszerkesztették első használható szénívlámpáikat, s 1856 augusztusában már egy magyar fizikus, Jedlik Ányos ívlámpakísérleteiben gyönyörködhettek a Pannonhalmán egybegyűlt fizikusok.
Az egyenáramú kísérletek mellett a figyelem a váltakozó áram felé fordult. 1832-ben egy francia műszerész által épített generátor az elektrotechnika történetében először állított elő váltakozó áramot.
Az elektrotechnika és villamosítás óriásai: Edison, Siemens, Crompton úgy vélték, hogy a váltakozó áramnak nincs jövője, s különösen a nagyfeszültségű energia elosztását megoldhatatlannak látták.
Három magyar mérnök: Bláthy Ottó Titusz (1860–1939), Déri Miksa (1854–1938) és Zipernowsky Károly (1853–1942) megoldotta ezt a problémát.
„A jó mérnök, ha dolga közben problémába ütközik, a talált leckét ötletesen megoldja.” (Heller László)
Jól telt a napod? – kérdezzük otthon, munkahelyen, baráti társaságban. Azt már nem kérdezzük – mert bizonytalan lehet a válasz –, melyek azok a technikai eszközök és kik voltak feltalálóik, akiknek a „jó napot” köszönhetjük.
A technika napjaink része lett – sok minden természetes! Jó ez így, de érdemes a figyelmet ráirányítani azokra – és nem csupán múltba néző nosztalgiával, hanem a napjainkhoz erőt adó példázattal –, akik ezeket az eszközöket megálmodták.
Tanárként – a Műegyetemen – a jövő mérnökeinek az elődök példájával is bizonyítjuk, hogy érdemes e szép pályát választani, érdemes mérnöknek lenni.
Rovatunk célja, hogy a mába érő tegnapokról szóljunk; a tegnapok ötletei hogyan indítottak el évszázados sikertörténeteket, s napjaink technikai eredményei szolgálnak-e bennünket évtizedek múlva?
