Inno-anno

A kontaktológia – a szemészeten belül a kontaktlencsékkel foglalkozó szakterület – több kiváló magyar szakembert adott a világnak, például Csapody Istvánt vagy Györffy Istvánt, aki 1939-ben először használt üveg helyett műanyag lencséket. Egy igen fontos technológiai lépést pedig Dallos Józsefnek köszön­hetünk, akinek munkája nagy hatással volt a kontaktológiára.

Előfordul, hogy egy feltalálóhoz nem is annyira egy új találmány, mint inkább annak új felhasználási módja kötődik. Jó példa erre a rádió elődjének tekinthető telefonhírmondó, amelyet Ditrói Puskás Tivadarnak köszönhetett a világ.

1956-ban sok tehetséges magyar volt kénytelen elhagyni a hazáját, közéjük tartozott Bejczy Antal fizikus-mérnök is, aki a forradalom végén majdnem találatot kapott egy tanktól.

Amikor Zsigmondy Vilmos magyar bányamérnök fölvetette, hogy meleg vizű hőforrást keresve fúrna mélyre a Városligetben, már ismert és sikeres ember volt, kanyargós életúttal.

Az 1821-ben született Zsigmondy Selmecbányán bányászati és erdészeti tanulmányokat folytatott, majd több vármegye bányáiban is dolgozott, amíg a szabadságharc megtorlása derékba nem törte karrierjét. Mivel a resicai ipari központban ágyúkat öntött és fegyvereket gyártott, a császári haditörvényszék hat év várfogságra ítélte. 1850-ben – barátai közbenjárására – kegye­lemmel szabadult. A következő évtizedben a bányaiparban dolgozott, és saját vállalkozást is indított, majd negyvenévesen a föld alatti források és vizek felé fordult az érdeklődése. Először 1865-ben fúrt artézi kutat Harkánynál, nagyobb ismertséget pedig 1867-ben, a margitszigeti kutak kifúrásával szerzett. Ekkorra már megjelent Bányatan című szakkönyve, a következő évben az MTA tagja lett.
1866 végén tartott előadást városligeti tervéről, de a Magyar Földtani Társulatot nem sikerült maradéktalanul meggyőznie arról, hogy a budai hegyek alatti hévíz Pestre is áthúzódik a mélyben. Zsigmondy viszont tanulmányaira alapozva váltig állította, hogy a Városligetben a budai forrásoknál is melegebbet lehetne találni. A főváros, illetve Rottenbiller Lipót főpolgármester végül felkarolták a tervet, mert Budapestnek égető szüksége volt tiszta vízre (a kolera sem volt ritka betegség akkortájt). Így 1868. november 15-én a város költségére megkezdődhetett a fúrás, mégpedig a mai Hősök terén, a Millenniumi emlékmű helyén.Zsigmondynak nem volt különleges technikai felszerelése vagy találmánya: a száraz fúrási munkálatokban fő fegyvere a kitartása volt. Szakembereivel együtt egyszerű, korábban is bevált eszközöket használtak: gőzgépet, kettős vésőt, ütvefúrót, csöveket (a főcsövet vörösfenyővel bélelték, hogy a kénes termálvíz ne károsítsa a vasat). A következő években lassan haladtak, és rengeteg problémába ütköztek. Számos fúróhegy és alkatrész eltört a kemény kőzetrétegekben, kötelek szakadtak el, a csövek nem voltak elég erősek, ezért be-behorpadtak vagy a furatba szorultak, ráadásul a fúrt lyuk oldala olykor beomlott, 1875-ben aztán még villám is csapott a fúrótoronyba. A gondok számosságát jelzi, hogy 1872 novemberétől már kovács- és lakatosműhely is működött a helyszínen, hogy minél előbb meg tudják javítani a sérült eszközöket. Csak 1877 júniusában találkoztak először a várva várt felszálló vízzel, és a következő év elején – közel tízévi megfeszített munka után – fejezték be a fúrást.
A városligeti kút 970 méteres mélységével ekkor Európa legmélyebb artézi kútjának számított, és igazolta Zsigmondy elméletét: naponta majdnem 12 ezer hektoliter 73,8 Celsius-fokos víz tört fel belőle.
A forrás vizét a Városligeti-tó Nádor-szigetéhez vezették, ahol 1881-ben megnyílt az Artézi fürdő kő- és márványkádakkal. Ez néhány év múlva már szűknek bizonyult, ezért a város új fürdőt álmodott a Városligetbe. Ennek terveit – Czigler Győző munkáját – 1896-ban be is mutatták, és a Széchenyi gyógyfürdő 1913-ban nyílt meg a korábbi helyén. Bár a medencék vízellátását főleg a Pávai-Vajna Ferenc irányításával 1937-ben kialakított második kút biztosítja, ma is részben a Zsigmondy által fúrt kút táplálja a fürdőt.•

Szeptember 29. a feltalálók napja Argentínában, Ladislao José Biro tiszteletére, aki ezen a napon született 1899-ben. Az argentin feltaláló valójában magyar volt: Terézvárosban jött világra Schweiger László József néven, családja később vette fel a Bíró nevet. Legismertebb találmányát, a golyóstollat pe­dig Budapesten tervezte meg, választott új hazájában már csak tökéletesítette azt.

Kempelen Farkast több nemzet is magáénak vallja: pozsonyi születése miatt a szlovákoknak Jan Vlk Kempelen, a németek Wolfgangként ismerik – ezt a nevet kapta szüleitől –, nekünk pedig ő csakis Farkas, hiszen családja már a születése előtt honosíttatta a nemességét Magyarországon.

Villámdelejes forgony; egysarki villamindító – igen, ezek nyelvújítás kori szavak. Kitaláló­juk Jedlik Ányos, aki részt vett a magyar műszaki és tudományos nyelvhez szükséges szakszavak megalkotásában. A bencés szerzetest azonban elsősorban nem nyelvi leleményei, hanem találmányai révén ismerjük: feltalálta egyebek között a villanymotort, a szódavízgyártó készüléket, legismertebb műve pedig a dinamó.

Jóllehet az első poroltók már a 19. században elkészültek, száz esztendeje még a tűzoltás szinte egyetlen módszere a víz volt. Ekkoriban már több feltaláló gondolkozott alternatív lehetőségeken, és közülük az egyik legaktívabb egy magyar volt: Szilvay Kornél ezredes, Budapest egykori tűzoltó parancsnoka.

A legtöbb magyar vonatkozású, emlékezetes találmány tömeggyártásba került, de akad néhány, amiből csak egy-két darab készült, mégis történelmet írt. Ilyen például a holdjáró, amelynek tervezőcsapatát Pavlics Ferenc vezette.

A technikatörténet sok magyar feltalálót tart számon, akik külföldön tudták csak megcsinálni a szerencséjüket. Azért a for­dí­tottja is előfordult. A Szlavóniában született Franjo Hanaman és a brémai Alexander Just például Hanaman Ferenc és Just Sándor néven, magyar állampolgárként gondolt ki egy ma is használt világítástechnikai felfedezést.

A történelem viharai és szűkös itthoni lehetőségeik miatt a magyar feltalálók közül igen sokan külföldön tudtak csak érvényesülni. A legjobb példa erre Teller Ede, aki az Egyesült Államokon kívül nem sok országban hozhatta volna létre félelmetes találmányát, a hidrogénbombát.

Ha azt mondjuk, léghajó, legtöbbünknek az a merev szerkezetes jármű ugrik be, amit Ferdinand von Zeppelin tervezett, és aminek névadója is lett – hiszen a jól ismert lebegő óriásszivar zeppelinként köznevesült. Talán csak egy szerencsétlen haláleseten múlt, hogy nem schwarz lett a léghajó neve.

A tudománytörténet tele van olyan feltalálókkal, akik nem gazdagodtak meg a találmányukból, noha az egész világ használta azt. Jánosi Marcell története is ilyen: nélküle nem lett volna 3,5 colos flopilemez, ami a nyolcvanas és kilencvenes években a személyi számítógépek egyik legelterjedtebb adathordozója volt. A szocialista vezetés nem engedte, hogy a mérnök részesüljön a sikerből.

Rubik Ernő neve hallatán a legtöbb embernek a bűvös kocka feltalálója jut eszébe, pedig az édesapja, idősebb Rubik Ernő is nagyszerű konstruktőr volt. A harmincas évek közepétől kezdve több mint két tucat vitorlázógépet és öt motoros repülőt tervezett, mondhatni a magyar vitorlázórepülés egyik motorja (illetve vontatója) volt.

Száz éve a gyerekek facsigával és hintalóval játszottak, ma pedig videojátékokkal – az átmenetet itthon a Mikromat kibernetikai építőkészlet jelenthette, amely egyben a hazai informatikafejlődés fontos állomása. Ez volt ugyanis az első játék, amely révén iskolások ismerkedhettek a számítástechnikával – bár akkor e tudományágat még a kibernetikával vették egy kalap alá. Akárhogy is nevezték, az informatika lenyűgözött egy szegedi születésű középiskolai tanárt, Kovács Mihályt (1916–2006).

Gamma–Juhász lőelemképző – ha ezt elolvassuk (és éppen nem egy hatvanas évekbeli sci-fiben olvassuk), biztosak lehetünk benne, hogy hadiipari fejlesztéssel van dolgunk. Méghozzá talán a legsikeresebb magyar hadiipari szerkezettel.

„A modern technika vívmányait hozzák a postamérnökök” (Kolossváry Endre 1901)

A régi korok embere is előszeretettel megosztotta gondolatait másokkal. Könnyű volt ezt megtenni a közvetlen környezetében, de mit tehetett vajon, ha távolba akart üzenni? Hírvivő kellett, aki szóban nem tudta pontosan visszaadni az üzenetet, így az írásban rögzített híreknek lett hitelük, azokat kellett eljuttatni a címzetthez.
Na de ki vigye el? Alkalmi lovas? S ha több küldemény volt? Idővel elindult a postakocsi váltott lovakkal. Mátyás király korában Budán már futárközpont működött. A török időkben ezek a járatok kénytelenek voltak elkerülni Pestet és Budát. Mária Terézia uralkodása alatt (1740–1780) Bécs és Buda között folyamatos volt a levelek szállítása. 1752. szeptember 18-án indult az első delizsánsz, amely már személyeket is szállított. Budán 1762-ben, Pesten 1787-ben nyílt meg az első postahivatal.

„Büdös, egy kicsit savanyú káposzta szagú, de eltűrjük nemzeti büszkeségből.” (Jókai Mór a gázvilágításról)

Közel százéves a címadó reklám, amely az akkori viszonyok között egy korszerű energiahordozót és a vele üzemeltethető készüléket hirdette.

„A jó konstruktőr olyan, aki a gyártáshoz annyit ért, mint egy gyakorlott technológus.” (Korbuly János szakmai ars poeticája)

Mi kell ahhoz, hogy egy alkotó mérnöki pálya elkötelezettje maradjon valaki egy emberöltőn át? Nehéz a válasz. Jó tanár? Családi példaképek? Műszaki és természettudományos érdeklődés? Ki tudja a biztos magyarázatot?

„Munkássága nagyban hozzájárult szaktudományának fejlődéséhez… A gépészmérnökök a jövőben is használhatják értékes gondolatait.” (Kovács K. Pál akadémikus, 1972)

Gépészmérnöki diplomája megszerzése után a Ganz-gyár villamos részlegének alkalmazottja lett. Az állást szeptemberben kellett elfoglalnia. Előtte a nyár, mivel töltse? – kérdezte a gyár neves mérnökét, Bláthy O. Tituszt, aki így válaszolt: „Utazzon a Balatonra, ússzon és evezzen.” Megfogadta a tanácsot, de villamosipari szakkönyveket is vitt magával.

„Tanszékvezető utódja lettem veszprémi éveim után. Tudós és tanár példaképem marad életem végéig.” (Pungor Ernő)

Alig jutott neki négy alkotó évtized. Ezt hallva, egy torzó életműre gondolhat valaki. Ez Erdey László esetében téves következtetés. Négyszáz tudományos cikke, hat könyve jelent meg itthon és külföldön. A kémiai analízis súlyszerinti módszerei című munkáját három kötetben publikálta, angol nyelven az oxfordi Pergamon Press kiadónál jelent meg. Németül az Akadémiai Kiadó adta ki. Világszerte ismert lett.

„Idejekorán fel kell készülni a jövőben jelentkező szükségletekre, hogy azokat minél kevesebb versennyel és minél nagyobb eredménnyel lehessen kielégíteni.” (Mechwart András)

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kertjében egy emlékkő őrzi az 1956-os forradalom műegyetemi Forradalmi Bizottsága tagjainak, köztük Mosonyi Emil (1910–2009), a vízerő-hasznosítás nemzetközi elismertségű tudósának nevét. Amikor 1990-ben hazatérhetett több évtized után, úgy beszélt közel fél évszázados hazai munkásságáról, mintha közben nem lett volna majd három évtizedig kényszerűen távol.

„Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, (…) Rokkanva ér el az éjszakáig.” (Ady Endre: Ének a porban)

Amikor a Műegyetem történetét írtam, sok mérnökkel beszélgettem. Így váltak élővé a levéltári források, s talán érthetőbbé a 20. század műszaki kultúrája, benne az alkotó mérnökök különös sorsfordulóival.
Már nehezen hagyta el a lakását, de nyi­tottan a világra, nem a megélt különös élettörténet béklyóiba zárva, arról beszélgettünk, mi volt, s mi lehet az alkotó mérnök feladata. Szobája falán feltűnt egy hatalmas híd fotókból összeragasztott képe. Amikor rá­kérdeztem, ez volt a válasz: „Kollégáim csak fázisokban tudták lefényképezni, akkora a híd, de én csak terveztem, de sohasem láttam.”

„Az elődök dicsősége fény az utódok számára.” (Sallustius, Kr. e. 86–35)

Ha megkérdeznénk a különböző tudományágakban jártas személyeket arról, hogy mi a biotechnológia és mikortól ismerjük, nemigen kapnánk értékelhető választ, s főleg akkor, ha arra is rákérdeznénk, hogy e tudományterület felismerésében volt-e szerepük magyaroknak?A biotechnológia élőlények segítségével végzett technológia a biokémia, mikrobiológia és a műszaki tudományok integrált felhasználásával. Mondhatjuk: interdiszciplináris alkal­mazott tu­domány, melynek felismerője 1918-ban, majd publikálója 1919-ben Ereky Károly (1878–1952) volt, aki a budapesti Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, utána az egyetem oktatója lett. Rövid időre politikai pályára lépett – közélelmezési miniszter lett a Friedrich-kormányban –, de ekkor is szakmai elkötelezettsége vezérelte. Jóllehet hamar visszavonult a politikai élettől, ám ezt a „keresztet” viselnie kellett élete utolsó szakaszában is.

„Wigner egyike volt azoknak a Budapesten született és ott nevelkedett tudósoknak, akik a jövőbe tekintettek.” (New York Times, 1995)

„Magyarországról indultam el… még ma is megvan a tankönyv, amit Rátz László tanár úr állított össze. Este, ha fáradt vagyok, igyekszem megoldani a feladatokat.” Ki volt, aki emberöltőnyi idő után így emlékezik egykori tanárára, Rátz Lászlóra. Ő Wigner Jenő, aki 1902. november 17-én született Budapesten, s gazdag, világraszóló tudományos eredményeket hozó élete 1995. január 1-jén fejeződött be az amerikai Princetonban.