Inno-anno

A technikatörténet sok magyar feltalálót tart számon, akik külföldön tudták csak megcsinálni a szerencséjüket. Azért a for­dí­tottja is előfordult. A Szlavóniában született Franjo Hanaman és a brémai Alexander Just például Hanaman Ferenc és Just Sándor néven, magyar állampolgárként gondolt ki egy ma is használt világítástechnikai felfedezést.

A történelem viharai és szűkös itthoni lehetőségeik miatt a magyar feltalálók közül igen sokan külföldön tudtak csak érvényesülni. A legjobb példa erre Teller Ede, aki az Egyesült Államokon kívül nem sok országban hozhatta volna létre félelmetes találmányát, a hidrogénbombát.

Ha azt mondjuk, léghajó, legtöbbünknek az a merev szerkezetes jármű ugrik be, amit Ferdinand von Zeppelin tervezett, és aminek névadója is lett – hiszen a jól ismert lebegő óriásszivar zeppelinként köznevesült. Talán csak egy szerencsétlen haláleseten múlt, hogy nem schwarz lett a léghajó neve.

A tudománytörténet tele van olyan feltalálókkal, akik nem gazdagodtak meg a találmányukból, noha az egész világ használta azt. Jánosi Marcell története is ilyen: nélküle nem lett volna 3,5 colos flopilemez, ami a nyolcvanas és kilencvenes években a személyi számítógépek egyik legelterjedtebb adathordozója volt. A szocialista vezetés nem engedte, hogy a mérnök részesüljön a sikerből.

Rubik Ernő neve hallatán a legtöbb embernek a bűvös kocka feltalálója jut eszébe, pedig az édesapja, idősebb Rubik Ernő is nagyszerű konstruktőr volt. A harmincas évek közepétől kezdve több mint két tucat vitorlázógépet és öt motoros repülőt tervezett, mondhatni a magyar vitorlázórepülés egyik motorja (illetve vontatója) volt.

Száz éve a gyerekek facsigával és hintalóval játszottak, ma pedig videojátékokkal – az átmenetet itthon a Mikromat kibernetikai építőkészlet jelenthette, amely egyben a hazai informatikafejlődés fontos állomása. Ez volt ugyanis az első játék, amely révén iskolások ismerkedhettek a számítástechnikával – bár akkor e tudományágat még a kibernetikával vették egy kalap alá. Akárhogy is nevezték, az informatika lenyűgözött egy szegedi születésű középiskolai tanárt, Kovács Mihályt (1916–2006).

Gamma–Juhász lőelemképző – ha ezt elolvassuk (és éppen nem egy hatvanas évekbeli sci-fiben olvassuk), biztosak lehetünk benne, hogy hadiipari fejlesztéssel van dolgunk. Méghozzá talán a legsikeresebb magyar hadiipari szerkezettel.

„A modern technika vívmányait hozzák a postamérnökök” (Kolossváry Endre 1901)

A régi korok embere is előszeretettel megosztotta gondolatait másokkal. Könnyű volt ezt megtenni a közvetlen környezetében, de mit tehetett vajon, ha távolba akart üzenni? Hírvivő kellett, aki szóban nem tudta pontosan visszaadni az üzenetet, így az írásban rögzített híreknek lett hitelük, azokat kellett eljuttatni a címzetthez.
Na de ki vigye el? Alkalmi lovas? S ha több küldemény volt? Idővel elindult a postakocsi váltott lovakkal. Mátyás király korában Budán már futárközpont működött. A török időkben ezek a járatok kénytelenek voltak elkerülni Pestet és Budát. Mária Terézia uralkodása alatt (1740–1780) Bécs és Buda között folyamatos volt a levelek szállítása. 1752. szeptember 18-án indult az első delizsánsz, amely már személyeket is szállított. Budán 1762-ben, Pesten 1787-ben nyílt meg az első postahivatal.

„Büdös, egy kicsit savanyú káposzta szagú, de eltűrjük nemzeti büszkeségből.” (Jókai Mór a gázvilágításról)

Közel százéves a címadó reklám, amely az akkori viszonyok között egy korszerű energiahordozót és a vele üzemeltethető készüléket hirdette.

„A jó konstruktőr olyan, aki a gyártáshoz annyit ért, mint egy gyakorlott technológus.” (Korbuly János szakmai ars poeticája)

Mi kell ahhoz, hogy egy alkotó mérnöki pálya elkötelezettje maradjon valaki egy emberöltőn át? Nehéz a válasz. Jó tanár? Családi példaképek? Műszaki és természettudományos érdeklődés? Ki tudja a biztos magyarázatot?

„Munkássága nagyban hozzájárult szaktudományának fejlődéséhez… A gépészmérnökök a jövőben is használhatják értékes gondolatait.” (Kovács K. Pál akadémikus, 1972)

Gépészmérnöki diplomája megszerzése után a Ganz-gyár villamos részlegének alkalmazottja lett. Az állást szeptemberben kellett elfoglalnia. Előtte a nyár, mivel töltse? – kérdezte a gyár neves mérnökét, Bláthy O. Tituszt, aki így válaszolt: „Utazzon a Balatonra, ússzon és evezzen.” Megfogadta a tanácsot, de villamosipari szakkönyveket is vitt magával.

„Tanszékvezető utódja lettem veszprémi éveim után. Tudós és tanár példaképem marad életem végéig.” (Pungor Ernő)

Alig jutott neki négy alkotó évtized. Ezt hallva, egy torzó életműre gondolhat valaki. Ez Erdey László esetében téves következtetés. Négyszáz tudományos cikke, hat könyve jelent meg itthon és külföldön. A kémiai analízis súlyszerinti módszerei című munkáját három kötetben publikálta, angol nyelven az oxfordi Pergamon Press kiadónál jelent meg. Németül az Akadémiai Kiadó adta ki. Világszerte ismert lett.

„Idejekorán fel kell készülni a jövőben jelentkező szükségletekre, hogy azokat minél kevesebb versennyel és minél nagyobb eredménnyel lehessen kielégíteni.” (Mechwart András)

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kertjében egy emlékkő őrzi az 1956-os forradalom műegyetemi Forradalmi Bizottsága tagjainak, köztük Mosonyi Emil (1910–2009), a vízerő-hasznosítás nemzetközi elismertségű tudósának nevét. Amikor 1990-ben hazatérhetett több évtized után, úgy beszélt közel fél évszázados hazai munkásságáról, mintha közben nem lett volna majd három évtizedig kényszerűen távol.

„Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, (…) Rokkanva ér el az éjszakáig.” (Ady Endre: Ének a porban)

Amikor a Műegyetem történetét írtam, sok mérnökkel beszélgettem. Így váltak élővé a levéltári források, s talán érthetőbbé a 20. század műszaki kultúrája, benne az alkotó mérnökök különös sorsfordulóival.
Már nehezen hagyta el a lakását, de nyi­tottan a világra, nem a megélt különös élettörténet béklyóiba zárva, arról beszélgettünk, mi volt, s mi lehet az alkotó mérnök feladata. Szobája falán feltűnt egy hatalmas híd fotókból összeragasztott képe. Amikor rá­kérdeztem, ez volt a válasz: „Kollégáim csak fázisokban tudták lefényképezni, akkora a híd, de én csak terveztem, de sohasem láttam.”

„Az elődök dicsősége fény az utódok számára.” (Sallustius, Kr. e. 86–35)

Ha megkérdeznénk a különböző tudományágakban jártas személyeket arról, hogy mi a biotechnológia és mikortól ismerjük, nemigen kapnánk értékelhető választ, s főleg akkor, ha arra is rákérdeznénk, hogy e tudományterület felismerésében volt-e szerepük magyaroknak?A biotechnológia élőlények segítségével végzett technológia a biokémia, mikrobiológia és a műszaki tudományok integrált felhasználásával. Mondhatjuk: interdiszciplináris alkal­mazott tu­domány, melynek felismerője 1918-ban, majd publikálója 1919-ben Ereky Károly (1878–1952) volt, aki a budapesti Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, utána az egyetem oktatója lett. Rövid időre politikai pályára lépett – közélelmezési miniszter lett a Friedrich-kormányban –, de ekkor is szakmai elkötelezettsége vezérelte. Jóllehet hamar visszavonult a politikai élettől, ám ezt a „keresztet” viselnie kellett élete utolsó szakaszában is.

„Wigner egyike volt azoknak a Budapesten született és ott nevelkedett tudósoknak, akik a jövőbe tekintettek.” (New York Times, 1995)

„Magyarországról indultam el… még ma is megvan a tankönyv, amit Rátz László tanár úr állított össze. Este, ha fáradt vagyok, igyekszem megoldani a feladatokat.” Ki volt, aki emberöltőnyi idő után így emlékezik egykori tanárára, Rátz Lászlóra. Ő Wigner Jenő, aki 1902. november 17-én született Budapesten, s gazdag, világraszóló tudományos eredményeket hozó élete 1995. január 1-jén fejeződött be az amerikai Princetonban.

Közlekedés nélküli ország, sínylő test, melly méhében hordja a nyavalyák minden nemét. (Gróf Széchenyi István, 1848)

Az ember – mióta él a Földön – mindig is közlekedett. Kezdetben rövidebb utakat tett meg, majd állati és technikai segédletekkel egyre távolabbra jutott. Ehhez utak, különböző korokban megalkotott közlekedési eszközök kellettek. Habár – ahogy Márai Sándor írta: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.” Írásunk egy napjainkban is fontos szerepet betöltő közlekedési eszközről, az autóbuszról szól.

„Jó a’ Gazdagság, de job a’ Mesterség: mert ha a gazdagság elvész is, megmarad a’ Mesterség.” (Céhlevél részlete a 17. századból, korabeli helyesírással)

Sok családi asztalt tonettszékeken ülnek körül, s a könyvek nem egy helyen lingel könyvszekrényekben sorakoznak. Van, aki személyesen, van, aki eddig csak fotókról látta, de így is ámulatba ejti az Országház termeinek faburkolata. E csodálat nem múlik a napjainkban csak fényképeken látott budai Vár Szent István termének látványától sem. És az alkotók? A fa művészei voltak. Nagy utat bejárva, sokszor nem azonnal megnyílt szakmai kapuk előtt újra meg újra kopogtatva, az alkotó munkába vetett hit, a tehetség utat tört, s maradandót alkotott.

„Ő máig is velünk él, munkánkban, sikereinkben, kudarcainkban, tudományos eredményeinkben.” (Gordos Géza professzor, 2001)

Az Innotéka idősebb olvasói bizonyára válaszolni tudnak erre a kérdésre: egy fakeretes állványon 50 fehér és 50 fekete golyót mozgatnak fémrudakon. Mi az? Ez volt még az 1950-es években is az iskolai számtanórákat is segítő számológép.

„Óh hálás utókor, ha valaha Szily Kálmán nevét elismeréssel említed, el ne feledkezzél (…) a tudomány
és a haza hű fiáról, nevem elé jegyezd mindég Sztoczek József nevét.” (Szily Kálmán, 1863)

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ha megkérdezünk valakit: ki volt Szily Kálmán – szinte azonnal jöhet a válasz, hogy ő volt az 1904-ben alapított Magyar Nyelvtudományi Társaság első elnöke, a Magyar Nyelv című folyóirat első szerkesztője.

„…a dékáni kézfogással Ő avatott egyetemi polgárrá…imponálóan nagyszámú publikációiból bontakozott ki előttem nemes egyénisége.” (Holló János akadémikus, 1973)

Itt a nyár. Sokfelé kezdetét veszi a termények betakarítása. Mi kell ahhoz, hogy jó és gazdag legyen a termés? Nem könnyű sorba szedni a feltételeket. Köztük fontos helyet kap a talajgazdálkodás, melynek egyik nemzetközi hírű tudós művelője ’Sigmond Elek volt, aki 1873. február 26-án született Kolozsváron. Útja innen vezetett Budapestre, a József Műegyetemre, ahol 1895-ben vegyész oklevelet kapott, majd szülővárosában a kolozsvári Tudományegyetem Matematika és Természettudományi Karán doktori fokozatot szerzett 1898-ban.

„A gépek igazi rendeltetése… az emberi kultúra fejlesztése, amely a mérnököt igazi hivatására emlékezteti.” (Pattantyús Á. Géza)

Az emberiség több ezer éves történetének meghatározó része volt a technikai kultúra. Az ókori társadalmak építkezésein, az öntözőcsatornáknál már használtak korabeli mérnökök alkotta gépeket.
A 21. század embere felteszi a kérdést: van-e határa a technikai fejlesztésnek? Nehéz a válasz, mert a gépek bonyolult világában nem könnyű eligazodni, ám a jó feltaláló megleli a fejlesztés útját, meglátja a fejlesztés lehetőségeit.

„Fogjunk tehát kezet, vessünk vállat… egy célszerű gőzös fordulatot tenne.” (Gróf Széchenyi István: Balatoni gőzhajózás, 1845)

Széchenyi álma megvalósult – 1846. szeptember 21-én, születésnapján, Balatonfüreden vízre bocsátották a Kisfaludy gőzöst. A hajó október közepén tett próbaútján fedélzetén ott volt Széchenyi István is.

„A célt, egy hat század előtt dívott stílusban való helyreállítást az illető munkások is alig tudták sejteni… A vezető figyelmének minden legkisebb részletre ki kellett terjeszkednie.” (Schulek Frigyes)

Üdvözlőlapok, fotók viszik sok évtizede Budapest gyönyörű épületeinek képét a világ számtalan térségébe. Az ide érkezőnek – mint hajónak a kikötők világítótornyai – tájékozódási pontokat jelentenek. A főváros panorámájának így lett része a Mátyás-templom és a Halászbástya.
A Magyar Tudományos Akadémia már 1847-ben mozgalmat indított a hazai műemlékek védelmében, de az érdemi megoldás kezdete – az ismert történelmi események miatt – csak 1872. április 4-e volt, amikor Pauler Ákos vallás- és közoktatásügyi miniszter bizottságot hozott létre műemlékeink számbavételére, felújítására.
E bizottság építésze Schulek Frigyes (1841–1919) lett. A munka felgyorsult, amikor a magyar törvényhozás 1881-ben létrehozta a XXXIX. tc. alapján a Műemlékek Országos Bizottságát, amelyben a korszak szinte minden neves építésze részt vett.
Schulek Frigyes tanulmányait a bécsi Akadémián fejezte be. A németországi Ulm székesegyháza építésvezetőjének hívták, de ő Magyarországot választotta. 1895-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1902-től a budapesti Műegyetem professzora.

„Zemplén és tanítványai egyben jelentős szerepet játszottak a sikeres magyar gyógyszeripar megteremtésében.” (Oláh György: Életem és a mágikus kémia, Budapest, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2002, 59. o.)

A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola fiatal tanára 1912-ben levelet írt a Nobel-díjas Emil Fischernek, akitől ajánló sorokat kért a budapesti József Műegyetemre beadott pályázatához.